Szolnok

2019.12.08. 19:00

Csillagászati előadás várta a könyvtárba látogatókat

Csütörtök délután újabb állomásához érkezett Ujlaki Csaba csillagászati előadássorozata, melynek szokás szerint a Verseghy Ferenc Könyvtár adott otthont.

Szoljon.hu

Az előadás az előző alkalom témájánál vette fel a fonalat, amikor a Földre káros napkitörésekről, illetőleg a napfoltokról volt szó. Az érdeklődők az esemény elején egy nagyjából negyven perces filmet nézhettek meg, melyben maga Will Smith és több korábbi űrhajós hívta fel a figyelmet Földünk védelmére, a környezettudatosság fontosságára, illetve a Nap elképesztő erejére, melyet az űrből sokkal inkább érzékelhetünk.

A film megtekintése után az előadó több érdekességet, történetet is elmesélt a hallgatóságnak, melyet egy-egy szakavatott látogató észrevétele, kiegészítése tett még inkább oktató jellegűvé.

Ujlaki Csabától megtudtuk, hogy bolygónknak szüksége van bizonyos mennyiségben az üvegházhatású gázokra, anyagokra mivel ennek köszönhetően uralkodik kellemes hőmérséklet a Földön. Ezen anyagok nélkül akár 15-20 fokkal is kevesebbet mérhetnénk.

Azt bizonyára mindannyian tudjuk, hogy a Földet légkör veszi körül, ugyanakkor azt talán nem, hogy ennek a vastagsága változhat.

– A földi légkör nagysága függ a naptevékenységtől. Erősebb naptevékenység esetén a légkör vastagabbá válik, ez pedig egy űrszonda pusztulását is okozta évtizedekkel korábban, melynek magasságát nem igazították megfelelően a megvastagodott légkörhöz, az pedig elégett és lezuhant – mesélte Ujlaki Csaba.

Emellett megtudhattuk azt is, hogy magának a Napnak is létezik „védőpajzsa”, ez védelmezi egész Naprendszerünket a kívülről érkező kozmikus sugárzástól, melynek hatása jóval pusztítóbb, mint a Napnak a kitörései és hője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában