CIRKUSZ SZOLNOKON

2018.05.07. 17:19

A világhírű Magyar Nemzeti Cirkusz vendégszerepel Szolnokon

A cirkuszművészek Oscar-díját vehette át idén januárban ifj. Richter József és csapata Monacóban. Az Arany Bohóc díj mellett a Richter csoport három különdíjat és a közönségdíjat is hazahozta. Mintegy hab volt a tortán a cirkuszigazgató márciusi állami elismerése: ekkor a Hortobágyi Károly-díjat ítélték neki. A díjazott produkciókat is láthatja a közönség ezen a héten szerdától vasárnapig Szolnokon, a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásában.

Joó Zsuzsa

Ifj. Richter Józsefnek (képünkön) és csoportjának ítélték oda a 42. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon az Arany Bohóc díjat.

Forrás: Beküldött fotó

– A Hortobágyi Károly-díj a Jászai Mari-díj megfelelője. Míg az utóbbit a színészek, a Hortobágyi Károly-díjat azok az artisták kapják, akik rendkívüli sikert értek el a szakmában – magyarázza ifj. Richter József.

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójának igazán jól indult az év: januárban az Arany-bohóc díjat ítélték neki (és csapatának), márciusban pedig már ezt az állami kitüntetést is bezsebelhette.

Az immáron Arany Bohóc- és Arany Pierrot díjas artistaművész hozzáteszi, Hortobágyi Károlyt híres artistaként ismerhették a hatvanas-hetvenes években, a róla elnevezett kitüntetést kiérdemelni büszkeség. Főleg huszonhat évesen...

– Persze, édesapám tavalyi Kossuth-díja a legnagyobb elismerés, amit kapni lehet hazánkban. Ehhez még jó pár évtizedet el kell tölteni a szakmában... – fűzi hozzá a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, aki ezen a héten Szolnokra látogat társulatával.

– Műsorunk címe: Aranybohóc a porondon. Természetesen a monte-carlói sikerre emlékezünk ezzel. Bemutatjuk a díjnyertes produkciókat és feltűnik az Arany bohóc is a porondon. De ezen kívül más, hatalmas attrakciókat hoztunk a világ minden részéből.

– Látható például egy csoport, akiknek tagjai hétszemélyes piramisként sétálnak végig egy drótkötélen, biztonsági öv és háló nélkül. Ők egy másik produkcióval is fellépnek: a dupla halálkerékkel.

– A közönség egy állatidomárral és kilenc oroszlánjával is találkozhat. Érdekesség, hogy miközben ő dolgozik az állataival, az egyik kolumbiai artista fölöttük egy drótkötélen egyensúlyozik biztosítás nélkül.

Ifj. Richter József azt mondja, csak úgy tudnak megújulni és ihletet meríteni, hogy járják a világot. Azaz folyamatosan találkoznak olyan világsztár artistákkal, akiket aztán el is hívhatnak a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatába.

Ifj. Richter Józsefnek (képünkön) és csoportjának ítélték oda a 42. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon az Arany Bohóc díjat.
Forrás: Beküldött fotó

– Minőséget kell mutatni ahhoz, hogy az előadás érdekelje a közönséget. Nem könnyű feladat felvenni a versenyt a televízióval, az okostelefonnal, a mozifilmekkel. Ezért nyújtunk a nézőknek olyan produkciókat, melyek hatnak az adrenalinszintünkre.

– Ha leesik egy biztosítás nélküli artistánk, valóban komolyan megsérülhet, a nézőknek igenis van okuk aggódni. Az ilyen előadásokkal azonban nem csak a fiatalokat tudjuk lekötni. A cirkusznak varázsa, hogy akár három generáció is jól szórakozik nálunk – magyarázza a cirkuszigazgató.

Szerinte a cirkusz egyre népszerűbb. Nem véletlen, hogy manapság már zsonglőr táborokat, tanfolyamokat is tartanak. Sőt, a Magyar Nemzeti Cirkusz pedagógiai órákat is szervez a cirkuszban, Tudomány a porondon címmel.

Itt kísérleteket végeznek, egy-egy produkció fizikai hátterét magyarázzák el érthető módon. Úgy röpül el egy-két óra, hogy a diákok szinte észre sem veszik – és közben még tanulnak is.

– Sinkó Andrea pedagógussal együtt már egy tankönyvet is írtunk, Fizika a cirkuszban címmel.

– Nagy tervünk, hogy egyszer a tananyagban is valahogy szerepeljünk... – bizakodik ifj. Richter József, aki ezen a héten Szolnokon vendégszerepel díjazott társulatával az Abonyi úti Tesco áruház mögötti területen, május 9-től 13-ig, hétköznap 18 órától, szombaton 15 és 18, vasárnap 11 és 15 órától.

A cirkusz Oscar-díja

A cirkuszművészek Oscar-díját 2018 januárjában vehette át ifj. Richter József és csapata Monacóban. Az Arany Bohóc díj mellett a Richter csoport három különdíjat és a közönségdíjat is hazahozta.

A szakmai zsűri az értékeléskor úgy nyilatkozott, hogy ennyire magas színvonalú állatszámot és akrobata produkciót még nem látott. A világ legrangosabb cirkuszi rendezvényének fődíját Magyarországon eddig egyedül a Richter család birtokolja.

A fesztivál történelmében a Richter családnak két Ezüst-, és két Arany díj lett feljegyezve. 1974 óta más magyar artistának ilyen kiemelkedő teljesítményt még nem sikerült elérnie. Idén az Arany díjat II. Albert monacói herceg és Stéphanie, Monaco hercegnője adta át a magyar fiataloknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában