Frissítve

2020.02.27. 11:08

Közgyűlés: egyhangúlag szavazták meg Szolnok idei költségvetését

Mint az várható volt, a megyeszékhely 2020. évi költségvetéséről szóló előterjesztés váltotta ki a leghevesebb vitát a szolnoki közgyűlés soros, munkaterv szerinti csütörtöki ülésén.

Mészáros Géza

Elsősorban nem az idei büdzsé elfogadása adott szapora szópárbajt a testület, egyrészről a Szolnoki többség, másrészről a Fidesz-KDNP képviselő-csoportjai között. Hiszen az a jogszabályok értelmében adósság és hiány nélkül tervezett; a városi költségvetés főösszege a tavalyihoz képest 4 milliárd forinttal több, azaz 37,4 milliárd forint. Tavalyról 1,8 milliárd forint megtakarítást sikerült áthozni. Fókuszba kerültek a fejlesztések: a kiadási oldalon a működés/fejlesztés aránya ez évben 38/62, utóbbi javára.

A személyeskedő vitát a szakmaiság kontra politikai szempontok felhánytorgatása generálta. Mindkét oldal a saját igazát erősítette, a vele ellenzékiét gyengítette. Annyi bizonyos, több forrás jut a humán és a szociális ágazatokra, folytatódik az elmúlt év nyarán elfogadott 4 éves út-járda-parkoló- és kerékpárút-fejlesztési program is.

A hosszadalmas véleménykülönbség hangoztatását követően végül egyhangúlag, 18 igen szavazattal a közgyűlés megszavazta és elfogadta a megyeszékhely idei évre vonatkozó költségvetését.

FRISS:

A közgyűlés Szolnoki többsége nem szavazta meg a testület elé immáron második körben benyújtott előterjesztést, amely az Ukrajnában hátrányos helyzetben élő kárpátaljai magyarok megtámogatásáról szólt. A javaslat szerint idén és jövőre 2,5-2,5 millió forinttal segítette volna a megyeszékhely az Ökumenikus Segélyszervezeten és a Megyei Jogú Városok Szövetségén keresztül a határon túlra „szorult”, szegény sorsú honfitársainkat élelmiszer-, ruhanemű- és higiéniás-csomagokkal, tüzelővel, tanszersegélyekkel. Az előterjesztést elutasító képviselők a későbbiekben egyéb támogatási formát kezdeményeznek a kárpátaljaiak megsegítésére – fogalmaztak az indoklásukban.

A grémium azt az előterjesztést sem szavazta meg, hogy a Szolnok Televízió Zrt. az éves közel kétszázmillió forintos költségvetését további mintegy hatvanmilliós többlettámogatással illesse a város.

A Fidesz-KDNP-s képviselők hét tartózkodása és egy nem szavazata mellett a Szolnoki többség 10 „igenével” a közgyűlés viszont elfogadta Györfi Mihály alpolgármester (MSZP) sürgősségi indítványát. Eszerint a képviselőknek – amennyiben nincsen bizottsági megbízatása – 150 ezer, ha egy bizottságnak tagja, úgy 225 ezer, ha kettőnek vagy annál többnek tagja, vagy elnöke, úgy 300 ezer forint a tiszteletdíja. Azon képviselőket, akiket tanácsnokká választottak, a képviselői tiszteletdíján felül további 150 ezer forint tiszteletdíj illet meg (hét képviselőt érint – négy Szolnoki többség; három fideszes). Nem önkormányzati képviselő bizottsági tag havi tiszteletdíját 75 ezer forintban állapították meg. A számok bruttó forintban értendők.

FRISS 16:45:

A közgyűlést követően sajtótájékoztatót tartott Szalay Ferenc polgármester, valamint Tasnádi Zoltán a testület fideszes, Rusvai Károly pedig KDNP-s frakciócsoportjának vezetői. Elhangzott, e februári ülésen tárgyalt városi költségvetés volt az októberi választások után felálló új testület együttműködésének próbatétele.

Mindhárman a konszenzus létrejöttét köszönték meg a képviselő-társaknak. Illetve köszönetet mondtak az idei szolnoki büdzsé megalkotásáért dr. Sebestyén Ildikó jegyzőnek, Fajcsák Károly (DK) képviselőnek és Fejér Andor (Fidesz) alpolgármesternek, valamint a polgármesteri hivatal illetékes munkatársainak. Kifejtették, hogy az ez évi, 37,4 milliárd főösszegű városi büdzsé kétharmada, mintegy 23 milliárd forint a hamarosan befejeződő, valamint a közeljövőben kezdődő fejlesztésekben hasznosul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában