ÁLLÁSBÖRZE

2017.10.18. 18:43

Egyre több álláslehetőséget kínálnak a Jászságban

A jászsági vállalkozások fejlődését jelzi, hogy folyamatosan újabb és újabb álláslehetőséget kínálnak a munkavállalóknak.

A Jászberényi Járási Hivatal Foglalkoztatási osztálya rendszeresen tájékoztatja az érintetteket a lehetőségekről, ugyanakkor a foglalkoztatók állásajánlatainak tömeges megjelenésekor időről időre állásbörzéket is tartanak.

A kedden megtartott börzén huszonhat munkáltató összesen 1541 fő részére kínálta a legkülönfélébb álláslehetőségeket a Jászságban élők számára.

Dr. Dobos Róbert, a járási hivatal vezetője elmondta, a térségi cégek idén összesen már több mint háromezer-egyszáz munkavállaló foglalkoztatásának igényét jelezték eddig.

A hivatalvezető jelezte, rendkívül jó együttműködést sikerült kialakítaniuk a gazdasági szereplőkkel.

A börze nem csak a regisztrált álláskeresők számára adott lehetőséget.

Fontos információkat gyűjthettek az elhelyezkedés esélyeiről a közfoglalkoztatás különböző programjaiban részt vevők, a középiskolák tanulói, vagy épp azok is, akik a munkahelyváltáson gondolkodnak.

B. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!