Jászágó

2020.06.20. 11:30

Elhunyt a vidám krónikás, Macsi Sándor

Életének kilencvenötödik évében, június 11-én elhunyt Macsi Sándor kántortanító, tanár, nyugalmazott iskolaigazgató, Jászságért díjas helytörténész, a jászágói iskolamúzeum és helytörténeti gyűjtemény alapítója.

Illés Anita

Macsi Sándor a Jászság hagyományait kutatta

Fotó: Nagy Tamás

A mindig vidám, mosolygós Sanyi bácsi évtizedekig állt a katedrán, tanítványainak tudást és emberi értékeket adott át. 1926. január 14-én született Nyírábrányban, református paraszti családban. Elemi iskoláit Nyírmártonfalván, a polgári iskolát a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol kántortanítói oklevelet szerzett. A Szegedi Tanárképző Főiskolán földrajz–biológia–rajz szakon folytatta tanulmányait, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1951-ben került a jászágói iskolába, egy évvel később Pusztamonostorra helyezték igazgatónak. 1954-től 1977-ig pedig Jászágón volt iskolaigazgató. A tagintézmény körzetesítése után a jászárokszállási székhelyű általános iskola igazgatóhelyettese lett nyugdíjazásáig.

Macsi Sándor a Jászság hagyományait kutatta
Fotó: Nagy Tamás

Évtizedeken át kutatta a jász hagyományokat, gyűjtötte az iskolatörténeti és helytörténeti gyűjtemény anyagát, a kistelepülés krónikásává vált. Jeles alkotója volt a Jászság képzőművészeti életének. Kezdeményezésére alakult meg az Ágóiak Baráti Egyesülete. Munkásságát a Jászok Egyesülete Jászságért díjjal ismerte el, Jászágó díszpolgárává választották, megkapta a Kultúra Lovagja címet és a Bél Mátyás emlékplakettet.

Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere közleményben tudatta, hogy utolsó kívánságának eleget téve, Macsi Sándort szülei mellett helyezik örök nyugalomra. Temetés előtti búcsúztatója június 26-án, 11 órakor, a jászágói temetőben lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában