MARTFŰ

2019.09.10. 19:48

Emlékeiket elevenítették fel a találkozó résztvevői

Fiatalkori csínytevéseket, szerelmi történeteket meséltek a közelmúltban lezajlott Elszármazottak találkozóján. A harmadik alkalommal megrendezett martfűi eseményre több mint nyolcvanan érkeztek. Az ünnepélyes megnyitó és a Bata szobor koszorúzása után, városnéző sétára invitálták a résztvevőket. A napot kötetlen beszélgetés zárta.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Martfű Média

Idén harmadik alkalommal rendezték meg az Elszármazottak Találkozóját a városban. A hétvégi eseményre több mint nyolcvanan érkeztek az ország számos pontjáról.

– A jelenleg a helyieket és az elszármazottakat vártuk a találkozóra, amit a harminc éves városi évfordulóra alkalmával összekapcsolva hirdettünk meg idén – mondta Asztalosné Kocsis Enikő, a Martfűi Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. A résztvevőket megörökítő közös fotó elkészítése után a város bemutatkozó filmjét tekinthették meg.

Fotó: Czinege Fotóstúdió

Dr. Papp Antal a város polgármestere az ünnepélyes megnyitón röviden összegezte a település jelenét, visszatekintve a múltra és beszélt a jövőbeli elképzeléseiről is.

– Angyal József Martfű díszpolgára fantasztikus koncerttel köszöntötte a haza látogatókat – mesélte Asztalosné Kocsis Enikő. Az ugyancsak elszármazott zeneművész egész Európát bejárta, tehetségével elvarázsolva a nagyérdeműt. A hegedű mellett számos más hangszer virtuózaként is ismert zenetanár Norvégiában telepedett le, viszont ha teheti szívesen visszalátogat.

Fotó: Martfű Média

A hangverseny után a városalapító szobrát koszorúzták meg a róla elnevezett Bata téren.

– Azért is fontos személy a gyár és egyben a város alapítója, hiszen az elszármazottak nagy részének szülei a Tisza Cipőgyárban dolgoztak, itt töltötték a gyerekkorukat, élményekkel és emlékekkel gazdagon költöztek el más-más településekre – hangsúlyozta a művelődési ház vezetője, kiemelve, hogy misem bizonyítja ezt jobban, mint a meghívottak a beszélgetéseinek és visszaemlékezéseinek sora, mellyel felelevenítették a településhez kötődő szálakat.

Fotó: Martfű Média

A résztvevők városbemutató sétára indultak, majd az érdeklődők a tárlatbemutatás során megtekinthették a művelődési házban kialakított Hely-, és Ipartörténeti, valamint a Kerámiagyűjteményt.

Az idősödő vendégek interjúk során elevenítették fel emlékeiket a gyermek és fiatalkorukról, anekdotákat mesélve a csínytevésekről és az esetleges szerelmes epizódokról, melyeket a városban élhettek át.

– Az interjúkat rögzítettük, az emlékekkel is bővítve az archívumunkat – hangsúlyozta Asztalosné Kocsis Enikő, aki az elkövetkezendő találkozók alkalmával a jelenleg is a városban élőket szeretné még inkább bevonni.

A cipőgyáros alapította a várost

A Martfűi Művelődési Ház és Könyvtár „Város születik” című kiállítása, a települést megálmodó cipőgyáros, Jan Antonin Bata munkásságának állít emléket bemutatva a település fejlődését. A harmincas évek végén alakult város tervrajzai, történeti emlékei, eredeti formában tekinthetőek meg a tárlaton. Az összeállítás 2014 óta Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjteményként működik, melynek bővítésén folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

– A jelenlegi elszármazottak találkozóján készült életútinterjúk során a 1942 és 1969 között született vendégek a közel és régmúlt emlékeivel lehetőséget adnak a tárlat kiterjesztéséhez – mondta Asztalosné Kocsis Enikő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában