KENDERES

2018.12.16. 15:15

Az átutazókat védi a Kakat menti emlékhely

Bánhalma határában, az egykori „Só úton” haladva, a Kakat nevű vízfolyás hídja előtt, az út bal oldalán található egy kőoszlop: rajta elmosódott latin felirat és dombormű látható.

Szikszai Mihály főlevéltáros

A különleges kődarab évszázadok óta dacol az idővel az út mentén.

Fotó: Google maps

Története és ábrázolása az idők homályába vész, de érdemes felidézni, mire emlékeztet a kőalkotmány. Ez ugyanis egy emlékoszlop, kettős funkcióval, nemcsak az egykori hídépítők dicsőségét hirdeti, de védi az átutazókat is. Az elmosódott domborműben ugyanis Nepomuki Szent Jánost vélik felfedezni, aki a hidakon átkelők és az utazók védőszentje volt.

Kenderes-Bánhalma a 18–19. században az országos közlekedésben igen fontos szerepet töltött be. Itt vezetett át az Erdélytől Pestig tartó, úgynevezett „Só út”. Nemcsak a sófuvarozás, de a hadi szállítások és háború esetén a hadsereg felvonulása szempontjából is rendkívüli szereppel rendelkezett.

A bánhalmi szakasz különösen fontosnak számított, mivel a Tisza árvizei a Kakat medrén lezúdulva, tavasszal és ősszel szinte járhatatlanná tették az egész vidéket. Az egykori út nem követi a mai út nyomvonalát, nem fordult el Kunhegyes irányába – mint mai utóda – hanem nyílegyenesen haladt tovább a ma már magánterületnek számító egykori Közép-tiszai Állami Gazdaság területén.

A Rákóczi–szabadságharc után a Magyar Kamara Fortunato di Prati olasz mérnököt bízta meg az újra használatba vett „Só út” jelentősebb átkelőhelyeinek kiépítésével. Prati a kisebb fahidakat kőhidakkal helyettesítette, a legnagyobbat pedig a háromnyílású, 38 méter hosszú átjárót 1723-ban Bánhalmánál építette meg.

A kenderesi jobbágyokat ebben az időben nemcsak a Kakat-meder tisztítása, hanem a sószállítás kötelezettsége is terhelte. Az Erdélyből szárazföldön érkezett kősótömbök egy részét szekerekre rakták, és továbbszállították Szolnok felé. Némi vigaszt jelentett számukra, hogy a sótömbökből út közben néhány darabot eladtak.

Fotó: Beküldött fotó

Ráadásul az 1720-as évek végén Kenderes és Bánhalma betelepítése kapcsán viszály alakult ki a Károlyi-rész kisnemesei és a pálosok által letelepített jobbágyok között. Előfordult, hogy a makkoltatásból hazatérő disznókondát a kisnemesek egyszerűen behajtották a portájukra. Visszahajtani nem lehetett, mert abban az időben a nemesi portára nem lehetett belépni.

A kialakult feszült viszony kedvezőtlenül hatott a „Só úton” közlekedők biztonságára is. Békés viszonyokat csak 1736-ra sikerült teremteni. A környező vidék népe ekkor közös erővel gyalog és szekérrobottal a Kakat-híd bánhalmi oldalán díszes emlékoszlopot állított.

A különleges kődarab évszázadok óta dacol az idővel az út mentén.
Fotó: Google maps

A felső tábla kőlapjára latin feliratot véstek, amely magyarul így hangzik:

„VI. Károly császár, Spanyolország, Magyarország, Csehország királya, Ausztria hadura hű magyar népe javára ezt a gyakran járhatatlan utat biztossá és könnyen járhatóvá tenni parancsolta, Franz Dietrichstein grófját a császári kamaránál megbízva az Úr 1736. esztendejében.”

Az oszlop alsó kőtáblájára domborművet helyeztek. A Kakat kőhídja nem bizonyult időtálló alkotásnak, mivel 1739-ben a levonuló jeges ár elpusztította, csupán az emlékoszlopot hagyva meg az utókornak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában