TÖRÖKSZENTMIKLÓS

2019.06.01. 07:00

Évek óta áram nélkül működik a miklósi állatmenhely

Több éve annak, hogy egy munkagép átvágta a törökszentmiklósi Befogad-lak Törökszentmiklósi Állatvédő Alapítvány telephelye mellett futó vezetéket, azóta nincs áram a több mint száz kóbor kutyát befogadó intézményben. Bár az élelem tárolását egy fagyasztóláda segítségével már meg tudják oldani, télen, sötétedéskor csak elemlámpa mellett tudnak dolgozni. Az áramot azért nem köttették még vissza, mert még mindig bizonytalanok benne, maradhatnak-e jelenlegi helyükön.

Molnár-Révész Erika

Bognár Attila gondnok a Befogad-lak Állatvédő Alapítvány törökszentmiklósi telephelyén a menhely egyik kedvencével.

Fotó: Mészáros János

– Ha mínusz húsz fok van kint, akkor mínusz húsz fok van nálunk is – mondja a jelenlegi helyzetről a törökszentmiklósi Befogad-lak Állatvédő Alapítvány elnöke, Kovács Klaudia. A menhely most is tele van befogadott kutyákkal, áram viszont nincs a telepen.

– Nagyon jó lenne egy fűthető rész a kölykök vagy a beteg kutyák számára. November környékén már zseblámpával járunk, mert akkor már hamar sötétedik, és reggel is ugyanez a helyzet. Bár biztosítottak egy kis részt a porta mellett, ahol tudunk működtetni egy hűtőszekrényt és egy fagyasztóládát, ezekbe valamennyi fel nem használt ételadomány belefér, de így is gyakran otthonról hurcolom az élelmet. Jó lenne, ha a telepen belül is meg tudnánk oldalni az étel tárolását – sorolja a mindennapi nehézségeket a menhely vezetője.

Nem először beszélgetünk erről, nagyjából másfél éve írtuk meg, hogy áram nélkül kénytelenek dolgozni. És azóta a helyzet nem sokat változott. Még mindig nem tudják ugyanis, hogy maradhatnak-e az önkormányzati tulajdonú, mintegy ezer négyzetméteres területen.

Az ugyanis a volt Vegytek területén áll, melynek korszerűsítésére körülbelül más­fél éve mintegy hétszázmillió forintot nyert a város. A terv szerint a felújított területet vállalkozásnak vagy vállalkozásoknak adnák bérbe. Az önkormányzat a menhelyet akkor felszólította a távozásra, és igyekezett másik telephelyet találni az alapítvány számára.

– Így, hogy mindig itt lebeg a fejünk felett a költözés gondolata, nyilván nem fogjuk több százezer forintért beköttetni az áramot és a vizet. Attól tartunk, hogyha költünk legalább félmillió forintot, és mégis költöznünk kell, akkor az a pénz odalesz, az új telephelyen pedig újra meg kell csináltatni – aggódik a telep vezetője.

Bognár Attila gondnok a Befogad-lak Állatvédő Alapítvány törökszentmiklósi telephelyén a menhely egyik kedvencével.
Fotó: Mészáros János

Valószínűleg maradhatnak

Bár a beruházás alapkövét márciusban lerakták, a menhelyet azóta sem értesítették a döntésről. Ezért megkerestük az önkormányzat illetékesét, valóban költöznie kell-e az alapítványnak.

– Ezt most még nem tudjuk megmondani – válaszolta kérdésünkre Marsi Péter, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője.

– A tervkészítéskor igyekeztünk elkerülni a területnek azt a részét, amelyen az alapítvány végzi tevékenységét. Sajnos azonban az engedélyezési tervek készítésénél a csapadékvíz-hálózat miatt kimutatható érintettség. Az önkormányzat mindent elkövetett, hogy az alapítvány segítségére legyen, de a felajánlott ingatlant nem fogadták el, így a kiviteli terveknél már igyekeztünk a nyomvonal korrekcióját kérni a tervezőtől.

– Ezért, amikor felvonul a kivitelező, befejeződött a területbejárás és elkezdődött a munka, akkor tudjuk biztosan megmondani, hogy az alapítvány által használt ingatlanrész érintett lesz-e, és milyen mértékben. Ha érintett lesz, akkor is csak a csapadékvíz-elvezető nyomóvezetéke miatt, ami csak a kivitelezés ideje alatt egy kis türelmet igényel majd az alapítványtól. Vagyis, nem gondolnám, hogy a menhelynek el kell költöznie a beruházás miatt, bár ez a lehetőség mindkét fél számára előnyösebb lenne... – összegezte véleményét a kabinetvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában