JÁSZBERÉNY

2019.08.31. 07:00

Felszámolták az áldatlan szociális állapotokat

A berényi Buzogány utca lakóközössége évek óta küzdött már azzal, hogy az ott élő családok közül akadtak olyanok, akik nem tartották be a közösségi együttélés alapvető szabályait. A lakosok a gondok kezelésére régóta megoldást sürgettek.

Illés Anita

Dr. Szabó Tamás polgármester tájékoztatja az utca lakóit a szegregátum felszámolásáról

Fotó: Illés Anita

Az önkormányzat végül mostanra felszámolta a Buzogány utca 10. szám alatt található szegregátumot. A terület rendezésével kapcsolatban dr. Szabó Tamás polgármester kedd délután tartott sajtótájékoztatót, valamint az utcában élőknek is beszámolt a szegregátumot érintő változásokról.

A városvezető állatorvosi lóhoz hasonlította a Buzogány utcában kialakult helyzetet, ami magán hordozott olyan szociális jelenségeket is, melyekbe az önkormányzatnak be kellett avatkoznia.

Mint azt dr. Szabó Tamás elmondta: észlelték a problémát, és olyan megoldást kerestek, ami a jogszabályoknak megfelel. A Buzogány utca 10. szám alatt álló ház lebontása után szabad terület alakult ki, a telken közterületszerű állapotot hoztak létre.

Mivel jól élhető környékről, békés utcáról van szó, a szabad területet még akár ingatlanfejlesztésre is lehet majd használni. Hogy mi lesz a sorsa, arról majd a jövőben döntenek.

Dr. Szabó Tamás polgármester tájékoztatja az utca lakóit a szegregátum felszámolásáról
Fotó: Illés Anita

Dr. Szabó Tamás hangsúlyozta: a városműködtetési feladatokhoz hozzátartozik az is, hogy az általánosnak számító infrastrukturális vagy közterületi problémákon túl, az emberek közötti kapcsolati nehézségeket, konfliktusokat is menedzselni kell.

Hozzátette, hogy az érintett családok nem kerültek ki az önkormányzat látóköréből. Azt a fajta támogatási rendszert, amit akár a telepprogram, akár a tanoda biztosít, a város továbbra is működteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában