SZOLNOK MEGYE

2018.08.07. 17:14

Fertőző betegséggel és balesettel is járhat a szökőkutas pancsolás

Napok óta kánikula van, mindenkinek jólesik, ha napközben kicsit lehűtheti magát. De nem mindegy, ezt hol és hogyan teszik a felfrissülni vágyók. Több helyen lehet látni, hogy gyerekek és fiatalok a szökőkút adta vízzel hűsítik magukat, semmibe véve annak egészségre káros hatásait. Utánajártunk, miért nem ajánlott közterületen fürödni.

Hutter Zsófia

A szolnoki, Kossuth téri szökőkút sokakat csábít frissülésre. A két fiatal azonban csak a fotó kedvéért állt be a vízsugárba

Fotó: Fodor Orsolya

– Rendszeresen látni olyat a Kossuth téren, hogy amíg a szülők a padon hűsölnek, addig gyermekeik a szökőkút vízsugarai között szaladgálnak, játszanak. Nyilván jólesik nekik, hiszen a nagy melegben felfrissülnek, és még szórakoztató is. De a szülőknek nem jut eszükbe, hogy ez nem helyénvaló? – nézett kérdőn egy szolnoki hölgy.

Hozzátette, ha ezek a családok elmennének a közeli párakapuig, ugyanúgy lehűthetnék magukat a kicsik, és talán kevésbé lenne káros rájuk nézve.

Gyuricska Éva, városházi sajtóreferens megkeresésünkre elmondta, a városban található szökőkutakban több szempontból sem ajánlott fürdeni.

– Egyrészt a tisztításuk érdekében a benne lévő víz olyan vegyszereket tartalmaz, melyek allergiás reakciót válthatnak ki, ha a bőrrel érintkeznek. Másrészt pedig balesetveszélyes lehet, főleg a kisgyerekekre. A szökőkutaknak a városkép szépítése a célja, nem pedig a fürdés, hiszen nem ivóvíz minőségű vizekről beszélünk – emelte ki a sajtóreferens.

Dr. Kiss László, szolnoki gyermekorvos sem ajánlja a köztéri fürdőzést.

– Nem javaslom senkinek, hiszen nem tudhatjuk, milyen víz van a szökőkutakban. Amennyiben a tisztán tartása miatt vegyszert tartalmaz, akkor az népegészségügyi szempontból problémás lehet – mondta a szakember.

Hozzáértők szerint bacilusokat és gombákat is behordhatnak a lábukon az ott fürdőzők, továbbadva ezzel a fertőzéseket másoknak is. Elsősorban gennykeltő baktériumok által okozott betegségek terjedhetnek e helyeken.

A szolnoki, Kossuth téri szökőkút sokakat csábít frissülésre. A két fiatal azonban csak a fotó kedvéért állt be a vízsugárba
Fotó: Fodor Orsolya

A medencés szökőkutak vize sokszor panghat, esetenként be is algásodhat a nagy melegben. Azonban ezek még mindig kisebb veszélyt jelentenek a gyermekekre, mint medence nélküli fajtáik.

Utóbbiak esetében nagyobb az esély arra, hogy a totyogó vagy szaladgáló gyermekek a fenekükre esnek, és alulról szednek össze fertőző betegségeket. Emellett nem kevés veszélyt rejt magában a legionella baktérium is, mely belélegezve tüdőgyulladást okozhat.

Inkább a közkutakat válasszuk!

A szökőkút vize könnyen szennyeződhet porral, de akár állati ürülékkel is. Továbbá, ha nem megfelelő a tisztítása, fertőtlenítése, akkor a belső felszínén egy nyálkás, csúszós réteg alakulhat ki, mely a kórokozók melegágya.

A nyári melegben a csobogók vize könnyen felmelegszik, a huszonöt fok feletti hőmérsékletű víz pedig elősegíti a mikroorganizmusok elszaporodását. A fürdőzés során érintkezhetünk ezekkel a szennyeződésekkel, amik akár pancsolás közben, vagy vizes kézzel élelmiszert megfogva, lenyelés esetén hasmenést okozhatnak. Ezért kánikulában az ivóvizet kínáló közkutaknál érdemes felfrissülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában