Galériával

2020.02.06. 07:00

Fiatal színészek mutatták be királyaink életét Szolnokon

Tizenegyedjére mutatkozhattak be az ifjú színésztehetségek az Ádámok és Évák ünnepén az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, hétfőn. A Szigligeti Színház 2010-ben szervezte meg az eseményt először a megyeszékhelyen.

Szabó Lilla Laura

Fotó: Csabai István

A megye több pontjáról érkező iskolások minden alkalommal változatos formában állítják színpadra az adott év témáját. A szereplők idén Istvántól Mátyásig választhattak a magyar királyok közül, hogy bemutassák uralkodásukat és a kort, amelyben éltek. Fontos szempont volt továbbá, hogy magát az embert is megjelenítsék a történelmi alak mögött. Mivel a lehetőségek széles palettán mozogtak és a felkészülés nem egy konkrét mű vagy alkotó köré épült, a csapatoknak a szövegek megalkotása is külön feladatot jelentett.

Az átlagosan nyolcperces előadások közül akadtak, melyek egyetlen királyt, míg mások több korszakot mutattak be. A rendezvényen összesen tizenkét csapat vett részt. A háromtagú zsűrit Csukás István, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar költő, író, Bán Mór író, újságíró, valamint Hedry Mária szerző, író alkotta. Az ítészek szóban értékelték a produkciókat, majd az esemény végén kihirdették a csapatok díjait és az egyéni elismeréseket.

A Széchenyi István Gimnázium idén két különdíjat is bezsebelt. Végh Janka a legjobb lány főszereplő, Kovács Kornél a legszebb kiejtésű fiú szereplő címet nyerte el. A színpadon több mint kétszáz fiatal mutatkozott be, akik húsznál is több felkészítő tanár segítségével állították össze a darabokat. A zsűri kiemelte, jó érzés látni, hogy a fiatalok érdeklődnek a színház iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában