Szolnok

2019.09.04. 14:20

Folytatnák a sikeres együttműködést

Több mint egy évtizedre nyúlik vissza az együttműködés a szolnoki önkormányzat és a helyi vállalatok, cégek, vállalkozók, civil szervezetek és különféle intézmények között.

Czakó Nóra

Rendszeres találkozóikon megvitattak minden, főként gazdasági, kérdést, amelyek a város jövőjét meghatározzák. Hiszen a városvezetés sosem hozott úgy döntést, hogy előzetesen nem kérte ki az érintettek véleményét.

Ennek következő állomása, hogy Szalay Ferenc polgármester ismertette az említett szervezetekkel a következő öt évre vonatkozó tervezett beruházásait, elképzeléseit. Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót a Garden Hotelben dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszertár Zrt. cégvezetője, dr. Lits József, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke és Szűcs Ferenc, az OTP nyugalmazott igazgatója, aki a civil szervezeteket képviselte.

A szervezetek értékelték a programot, és egy deklarátumban kinyilvánították az ezzel kapcsolatos véleményüket. Ez a dokumentumot adták át szerdán formálisan a városvezetőnek, melynek címe: Folytassuk együtt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában