JÁSZSZENTANDRÁS

2019.08.13. 15:50

Fotókon mutatja be a település történetét Magdika néni

– Azt gondoltam, hogy úgy örökítem meg a település múltját, hogy régi, eredeti fényképekből különböző témákban tablókat készítek, hogy az utókor számára is megmaradjon – mesélte Magdika néni, aki 1977-től vezeti a helytörténeti klubot.

Illés Anita

Magdika néni 1977 óta a helytörténeti klub vezetője.

Fotó: Illés Anita

A tájházban látható fotókiállításon nyomon követhető többek között a község fejlődése, nevezetességei és bemutatja azt a színes civil életet, amely napjainkban is meghatározó a faluban.

– Az egyik tablón például összeállítottam Jászszentandrás közigazgatásának történetét 1886-tól egészen napjainkig. A fotók mellett a szöveges ismertetőben felsoroltam, hogy kik voltak a falu közigazgatási vezetői és az országgyűlési képviselők az eltelt időszakban. A civil szervezeteket, csoportokat bemutató fényképeken látható, hogy az idén századik születésnapját ünneplő Bálint György is járt nálunk a kilencvenes évek elején – mondta Kiss Istvánné.

A szó elszáll, az írás megmarad – vallja Magdika néni, éppen ezért az utókor számára helytörténeti írásokat közöl az Emlékalbum című sorozat kis füzeteiben. Az eddig megjelent kiadványokban számos helyi vonatkozású témát feldolgozott már, így a felső és alsó tanyai iskolák múltját, a zenekarok, a gépállomás, a postai szolgáltatás, a strandfürdő és a kemping, az egészségügy, sőt még a kereskedelem történetét is.

– A versek és történetek Jászszentandrásról című összeállítás számomra nagyon különleges, mert helyi amatőr költők és írók alkotásait adja közre. A verseket újságokból válogattam össze – magyarázza Magdika néni.

Magdika néni 1977 óta a helytörténeti klub vezetője.
Fotós: Illés Anita

A nyugdíjas nemrégiben saját gyűjtésű, az 1960-as és 1970-es évekből származó magyar, lengyel és akkoriban még csehszlovák bélyegekből álló gyűjteményét is bemutatta a tájházban.

A helytörténeti gyűjteményben egyébként még sok érdekesség található a falu múltjából, a régi tárgyakat a lakosság gyűjtötte össze. A tájház a régi elemi népiskola épületében található, ami a legrégibb még álló épület a faluban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában