TISZA-TÓ

2019.12.18. 17:30

Gyermekhorgászversennyel zárták az évet

Egyre népszerűbb a Tiszai Pecasuli program, már gyermekek ezreivel ismertették meg a horgászat szépségeit, tanították meg nekik a sporthorgászat alapjait. A kezdeti lehetőségek bővülésével a program fokozatosan átlépte a Tisza-tó kereteit és már a teljes magyarországi Tisza-szakaszon működik.

Ujvári László

A gyerekek élvezték a horgászatot

Fotó: Ujvári László

Eddig Szeged, Csongrád, Szolnok, Tiszafüred, Debrecen, Karcag, Eger, Miskolc, Polgár és Tokaj mellett számos kisebb település mintegy százötven általános iskolája csatlakozott.

– A Tiszai Pecasuli még 2013-ban indult a környező általános iskolák bevonásával. Elsődleges célja, hogy megismertesse a gyerekekkel közvetlen lakóhelyük szépségeit, például a Tisza-tavat és a benne rejlő lehetőségeket – mondta Juhász Máté, a program koordinátora. – A horgászat jó eszköz arra, hogy a tanulók megismerjék halainkat, illetve kialakítsanak bennük egy környezettudatos szemléletet, amely nélkülözhetetlen vizeink bonyolult ökológiai rendszerének védelméhez.

A gyerekek élvezték a horgászatot
Fotó: Ujvári László

Egy tanévben átlagosan ezerötszáz-kétezer diák tanulja intézményes keretek között a horgászatot, körülbelül százhatvan pedagógus és horgász segítségével. A szakkörökhöz biztosítják a szükséges felszereléseket, például a tankönyvet, munkafüzetet és oktatói DVD-t, de a horgászbotokról, etetőanyagról és horgászengedélyről is ők gondoskodnak. A foglalkozásokat kiegészítő programokkal színesítik, kiállításokat látogatnak, és vetélkedőkön, versenyeken vesznek részt.

Az utóbbi években fokozatosan emelték a megrendezett gyermekhorgászversenyek számát, mára a legtöbb Tisza-tavi program részét képezik a kicsiknek és nagyoknak szervezett versenyek. Ilyenkor általában néhány tíz induló ragad horgászbotot, de volt már kétszáz fős horgászverseny is. Legutóbb október 26-án – éppen Tiszafüreden – rendeztek versenyt ötvenhat pecasulis gyermek részvételével.

A szokatlanul hosszú vénasszonyok nyarának is köszönhetően egy jó hangulatú és eredményes versenyzéssel zárták az évet. A téli hideg időszakban a foglalkozások a vízpartról a tanterembe költöznek, így a szabadtéri órák az idei esztendőre véget értek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában