Jászkunság/Szolnok

2020.01.26. 07:00

Gyöngyöket fűznek a rák elleni harc jegyében

Hazánkban évente mintegy ezerötszáz nőt diagnosztizálnak méhnyakrákkal, és több mint négyszáz nőt veszítünk el a betegség miatt.

Munkatársunktól

Az emlőrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatnak számít a negyvenöt éven aluli nők körében Európában és Magyarországon is, pedig védőoltással és szűréssel nagy biztonsággal megelőzhető, időben felfedezve jó eséllyel gyógyítható – hívta fel a figyelmet a fontos témára a szolnoki önkormányzat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet.

Az Európai Méhnyakrák Szövetség 2007 óta szervezi meg figyelemfelhívásként az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetét. Az országos figyelemfelhívó akcióhoz Szolnok is évről évre csatlakozik.

A program célja, hogy minél szélesebb körben jussanak a lehető legtöbb információhoz – nők és férfiak egyaránt – a méhnyakrákról, a kialakulásában szerepet játszó humán papilloma vírusról (HPV), a prevenciós, valamint kezelési és utókezelési lehetőségekről.

Ezért január 27-én kilenc órától a Szolnoki Iskolavédőnők Egyesülete a Hetényivel együttműködve megszervezi a Gyöngyfűzéssel a Megelőzésért! elnevezésű programot, melynek keretében az érdeklődők egészségügyi szakemberektől kaphatnak bővebb tájékoztatást a betegségről, annak megelőzéséről, az önvizsgálat fontosságáról, emellett – a már hagyománnyá vált – gyöngyfűzéshez is csatlakozhatnak.

A rendelőintézetbe (SZTK) szervezett aktivitás célja, hogy minél több ember fűzzön egy-egy mályva színű karkötőt, melyet azon hetedik osztályos lányoknak juttatnak el, akik megkapták a HPV elleni védőoltást – tájékoztatott Gyuricska Éva önkormányzati sajtóreferens.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában