az év fürdője szavazás

2018.09.06. 15:30

Három megyei fürdőre is büszkék lehetünk

Idén is jó eredményt értek el megyénk strandjai az Év Fürdője versenyen.

Czakó Nóra

Ugyan a győzelmet most nem sikerült megszerezni, de az egy hónappal ezelőtti részeredményekhez hasonlóan, minden kategóriában bekerült a top tízbe egy-egy megyei fürdő.

A Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ 2015-ben megszerezte a győzelmet az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában. Idén az országos ismertségű fürdők között indult, az Év Fürdője kategóriában, ahol a hetedik helyen végzett. Az Év Feltörekvő Fürdője ötödik legjobbja a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő lett.

Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában a jászapáti Tölgyes Gyógyvizű Strandfürdő a kilencedik helyen zárta a versenyt. Az Év Fürdője egyébként idén a közönségszavazatok alapján a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett.

Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megméretése. A versenyben rekordszámú, közel százhetvenezer szavazó százhetvenhatezer szavazatot adott le. A közönségszavazásban június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában közel kétszáz fürdő versenyzett.

A legtöbb fürdő megyénkből indult, összesen tizennyolc. A köztük felállított rangsorban a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ szerezte meg az első helyet, azt követi a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő, a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, a Martfű Gyógyfürdő és Uszoda, az ötödik helyen pedig a jászapáti Tölgyes Gyógyvizű Strandfürdő végzett.

Az Év Fürdője kategóriában 35, az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában 71, a Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában pedig 86 fürdő indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában