2019. 04. 11. 12:45 | [email protected]

„Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén,
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsú, koronás,
de áttetszõ, mint minden látomás.”

Hogy milyen delejező erő lakik a rímekbe szedett, mélyről jövő mondanivalókban, arra nehéz válaszolni. Ám mindenki tud említeni legalább egy olyan verset, amely megérinti. Számomra például József Attilától az Óh szív! Nyugodj! – melyből fönt is idézek – képes időről időre más élményt adni. Bármikor szívesen olvasom.

A költészet napja is éppen a zseniális költőhöz kapcsolódik, hiszen ez a dátum az ő születésnapja. Tragikus emberi sorsa páratlan életművet hagyott maga után. Alkotásai a mának is üzennek. Sőt, versein túl az életéhez kötődő, kincsként megmaradt levelek szintén. Nővérének sorairól cikkünkben olvashatnak.

De hol van ma a rímes gondolatok helye? Kíváncsiak vagyunk még rájuk?

A jelenkor technikai forradalma ellenére úgy látom, hogy a verseknek, versolvasásnak igenis van létjogosultságuk. Csak a „köntös” változott. Évek óta nagy sikerű az a kezdeményezés, amelyet napjaink ismert, fiatal zenészei indítottak. A rapperek, zenekarok, énekesek különleges produkciókba bújtatva adnak új életet neves alkotásoknak.

Többek között Petőfi Sándor, József Attila, Csokonai Vitéz Mihály művei kaptak zenei alapot, modern szövegű átkötéseket. Az eredeti sorok változatlanok, a mondanivaló a fiatalabb közönséghez is eljut. Az eredmény pedig: verseket ismerő és szerető tinik, akik szívesen tanulják, hallgatják a „kötelezőket”. Hálás tanárok, felnőttek, akik maguk is örömüket lelik az újragondolt klasszikusokban.

Szinte hihetetlen, hogy ezek a költemények ily módon képesek alkalmazkodni, új korokba olvadni. Talán pontosan ezért válnak halhatatlanná. Kapocsként működnek, összekötve a múltat a jelennel olyan kérdések, témák kapcsán, melyeknek mindig van aktualitása az emberi létezésben.

Hozzászólások