2018. 06. 09. 12:28 | [email protected]
A pozsonyi sétatéren megy a villamos, arra megy a kis Mariska, jaj de aranyos… – szól a keserédes dal, miközben apró gyermekek egymás kezét fogva járnak körbe a szépen berendezett osztályteremben.

A tiszabői általános iskola elsősei készülnek így a pedagógusnapra, lelkesen, örömmel gyakorolják a meglepetésprodukciót.

Ahogy nézem őket, hirtelen elfacsarodik a szívem. Annyira kedvesek és ártatlanok, ahogyan éneklik ezt a kissé nyomott hangulatú nótát…

Ahogyan később az asztalra kikészített fellépőruhákat és az új, adományba kapott kopogós cipőket bámulják vágyakozva, csillogó tekintettel, csak még inkább rám tör a szomorúság.

Vajon hová mehettek haza, milyen körülmények közé? Van a szekrényetekben hasonlóan szép cipő és ruha? Van elég meséskönyv, játék és derű otthon?

Merthogy megérdemelnétek. Ugyanúgy járna, mint minden gyermeknek, aki nem Tiszabőre, nem a szegénységbe, a kilátástalanságba született.

Csak reménykedni tudok benne, hogy otthon is megkapják azt, ami a felhőtlen gyermekkorhoz szükséges. Az iskolát fenntartó Máltai Szeretetszolgálat szerencsére nagyon érzékeny ezekre a kérdésekre.

A pedagógusok nem erőltetik ezekre a kicsikre az iskolát, hagyják őket még fejlődni, játszani, nyugodt körülményeket biztosítanak az óvoda és az iskola gyakran riasztó átmenetében.

Bízom benne, hogy segítségükkel a tiszta, ragyogó tekintetek még sokáig megmaradnak, és nem tompulnak el az élet nehézségeit látva…

Hozzászólások