tűzkár

2020.02.21. 22:12

Helyreállításra kell a pénz a dél-pesti Kőröstetétlenen

A napokban fogadta el a falu költségvetését a helyi képviselő-testület. Pásztor Imre polgármester hírportálunknak elmondta, az ez évi gazdálkodásukra nagyban rányomja bélyegét a két hete leégett kazánházukban keletkezett kár.

Hartai Gergely

Óriási pusztítást okozott a tűz a raktárban

Forrás: Katasztrófavédelem

Kénytelenek összehúzni a nadrágszíjat, emiatt idén sem gyermeknapot, sem falunapot nem tartanak. A károk, illetve a helyreállítás várható költségei miatt úgy döntöttek, az idei esztendőben semmilyen falubeli rendezvényt sem tartanak meg.

– Se a gyermeknapot, se a falunapot, se a főzőversenyt. Innentől kezdve minden a spórolásról szól. A rendezvények költségeit inkább a raktárban keletkezett óriási mértékű kár költségeinek enyhítésére, felújításra tesszük félre – mutatott rá Pásztor Imre. A polgármester hangsúlyozta, a falubeli munkákat egyáltalán nem érintik a megszorítások.

– Ugyanolyan szépek leszünk, mint tavaly és tavalyelőtt. A virágosítás és a falurendezés zavartalan ütemben megy majd tovább – ígérte a településvezető.

A közelmúltban számoltunk be a hírről, hogy egy tűzeset következtében jelentős kár keletkezett a polgármesteri hivatal melletti raktárban, mely csaknem teljesen megsemmisült. Az épületben egy, az önkormányzati ingatlanok fűtésére rendszeresített kazán is üzemelt. Emellett a tárolóhelyiségben tűzifát, traktort, pótkocsit és különféle szerszámokat helyeztek el, melyek nagy része odaveszett a tűzben.

Óriási pusztítást okozott a tűz a raktárban
Fotó: Katasztrófavédelem

Pásztor Imre a baleset után azt közölte, nyolcvanmillió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy helyreállítsák a korábbi viszonyokat. A tárolóhelyiség szerkezetének rendbetétele akár már ebben az esztendőben megoldható lenne, ám a belső, nagy értékű felszereltség pótlására valószínűleg ennél több időre lesz szükség.

– A tárolóról tudni kell, hogy egy meglehetősen fiatal létesítmény volt, csupán hat éve épült, mintegy hetvenmillió forintból. Letelt már az ötéves fenntartási időszakunk is, ugyanis pályázati forrásból létesült az épület. Ebben viszont még nem volt benne a traktorunk – tudtuk meg a történtek utáni napokban. A raktár kazánja egyebek mellett az óvoda, az orvosi rendelő és a polgármesteri hivatal fűtését biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában