bakik

2019.04.20. 17:13

Húsvéti 4+1: újabb parkolási bakikat mutatunk a megyéből

Az autóval való parkolás folyamatát talán nem tanítják eleget, amikor a jogosítvány megszerzésén dolgozik az ember, de az is lehet, hogy a szabálytalankodók idővel elfelejtették, bizonyos táblák mit is jelentenek. Újabb parkolási bakiválogatás következik, ezúttal nem csak Szolnokról.

Szoljon.hu

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Az e heti első fotónkat egy mezőtúri hipermarket parkolójából küldték.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Ezek szerint nem csak a szolnoki boltok parkolóiban szokás ezt a fajta parkolási technikát alkalmazni, Mezőtúr sem kivétel. Ez a fotó talán nem egy szombat délelőtti órában készült, de könnyen el tudjuk képzelni, hogy akkor is ugyanez a helyzet.

A második fotót a szolnoki Mária utcáról küldte olvasónk.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Levelében azt sérelmezte, hogy a fenti szituáció egy hétköznap este hat óra után okozott bosszúságot az ott lakóknak, hiszen ennek az Opelnek a társasház kapubejárójában sikerült leparkolnia. Hogy meddig akadályozta a lakók szabad ki- és bejutását, az nem derült ki, de ha csak egy fél óráról volt szó, még akkor is szörnyen dühítő.

Harmadik képünk a Jubileumi téri postánál készült, szintén Szolnokon.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Szerintünk ezt a képet nem kell különösebben megmagyaráznunk senkinek. A megállni és várakozni tilos tábla egyértelmű, ahogy a szabálytalanság is.

A negyedi fotó a szolnoki Felső-Szandai réten lévő parkolóban készült.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Tipikus és rendszeres parkolási módszer, melynek gyakori alkalmazása miatt előfordul, hogy a többi autós nem talál megfelelő parkolóhelyet. Mi még mindig azt mondjuk, hogy ha valaki hajlandó két szabad helyet is elfoglalni azért, hogy ne essen baja az autójának, akkor akár azt is megtehetné, hogy a bejárattól távolabb eső parkolókat választja. De mint tudjuk, a séta sokak ellensége.

Utolsó és egyben borítóképünk szintén a szolnoki Jubileum tér közelében készült.

Olvasónk fotója. Köszönjük!

Járdán és a forgalomtól elzárt területen egyszerre. Merész, mégis kreatív. De azért, ha nem baj, mi mégsem gratulálnánk.

Ha Ön is lát hasonló parkolási remeket, ne habozzon, küldje el nekünk a [email protected] email címre, továbbra is várjuk olvasóink fotóit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában