adománygyűjtés

2018.12.11. 12:45

Idén Szolnok is csatlakozott a MikulásGyár programhoz

Hétfő délutánra már majdnem meg is telt a városháza aulájába kihelyezett nagy doboz, melybe eddig elsősorban gyermekjátékok, ruhaneműk és tisztítószerek érkeztek.

Molnár-Révész Erika

Idén először Szolnok is csatlakozott a MikulásGyár nevű karitatív programhoz, amely 2005-ben indult azzal a céllal, hogy adományokat gyűjtsön a karácsonyi időszakban is nélkülözni kényszerülő, szegény sorsú családok számára.

– Tettük ezt azért, mert bár a Szolnok Segít Program is évek óta sikeresen működik a városban, de azzal, hogy részt veszünk a MikulásGyár nevű akcióban, országszerte tudunk segíteni a rászorulóknak, innen, Szolnokról – emelte ki Szalay Ferenc polgármester a hétfői sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a november harmincadikán indult gyűjtés december huszonegyedikéig tart.

– Minden adományozó figyelmét szeretném felhívni arra, hogy tartós élelmiszerre, valamint ruhaneműkre és játékra van szükség elsősorban. S arra, is, ha lehet, csomagolás nélkül hozzák az ajándékokat.

Erre egyébként azért van szükség, nehogy valami olyan kerüljön az adományok közé, ami az egész gyűjtést tönkreteheti – hangsúlyozta a polgármester, aki ezután egy karton étolajat helyezett el a gyűjtőládában.

A városháza aulájában leadott adományokat a Magyar Vöröskereszt a Magyar Postán keresztül juttatja majd el a rászoruló családoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában