KUNMADARAS

2017.08.18. 13:40

Izgalmas perceket okozott a bűvész a karcagi táborban

Két hét múlva kezdődik az iskola, ahol a Kunmadarasi Általános Iskola diákjai biztos, hogy felidézik a nyári Erzsébet napközis tábori élményeiket.

A táborozók egy csoportja

Fotó: Beküldött fotó

Szabó Gabriellától, az iskola pedagógusától megtudtuk, többségében második osztályos tanulók vettek részt az ötnapos táborban.

A szervező pedagógusoknak és a sok helyi és karcagi támogató vállalkozásnak köszönhetően, izgalmakkal és élményekkel teli programok várták a kicsiket.

Mindennap garantált volt a tartalmas időtöltés, a felhőtlen szórakozás, hiszen volt kézműves foglalkozás, sportverseny, játék, kirándulás. Karcagon sétakocsikázás után látogatást tettek a Karcagi Kunlovardába, ahol az őshonos állatokat is megnézték.

A táborozók egy csoportja
Fotós: Beküldött fotó

Berekfürdőben és Kunhegyesen a gyerekek önfeledten „birtokolták” a játszótereket, egész napos kiránduláson vettek részt Abádszalókon és Kiskörén.

Igazán izgalmas és érdekes perceket okozott a tábor gyermek és felnőtt tagjainak is Karcagról Anselmo, a bűvész, s a kicsik nagy élvezettel játszottak az iskola udvarán felállított légvárban.

D. E.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!