Balassi Bálint

2020.03.06. 11:30

Jászapáti diákok nyerték az irodalmi versenyt

A Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium három diákja, Kocsis Fanni, Lotz Réka és Urbán Anna alkotta „Lovagregény” nevű csapat első helyezést ért el az Eszterházy Károly Egyetem regionális irodalmi versenyén. A megméretés témája Balassi Bálint máig ható költészete volt.

Illés Anita

A Lovagregény nevű csapat nyerte a regionális irodalmi versenyt. A csapat tagjai balról jobbra: Kocsis Fanni, Lotz Réka és Urbán Anna. Felkészítő tanáruk Borbás Ágnes

Forrás: Beküldött fotó

Balassi Bálint nem csak költő, hanem lovag is volt. A végvári harcokban vitéz katonaként küzdött a törökök ellen. Szerelmi költészete pedig a lovagi költészetben gyökerezik – mondta a tizenkettedik osztályos Lotz Réka arról, hogy miért választották a vetélkedőn a Lovagregény nevet.

Rékával, valamint a csapat másik két tagjával, Kocsis Fannival és Urbán Annával a minap a gimnázium könyvtárának olvasótermében beszélgettünk a versenyről. Ők hárman immár második alkalommal jelentkeztek az Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi Tanszéke által meghirdetett megméretésre. Az előző tanévben harmadik helyezést értek el.

A Lovagregény nevű csapat nyerte a regionális irodalmi versenyt. A csapat tagjai balról jobbra: Kocsis Fanni, Lotz Réka és Urbán Anna. Felkészítő tanáruk Borbás Ágnes
Fotó: Beküldött fotó

Idén Balassi Bálint máig ható költészete állt a regionális verseny középpontjában. A döntőt február 22-én rendezték meg Egerben, ahol a jászapáti diákok első helyezést értek el.

– A tanulmányi csapatverseny írásbeli fordulója novemberben egy elektronikusan kitöltendő feladatsorból állt – mesélte Urbán Anna. – Ebben a hagyományos feladatokon túl esszéírás és még számos kreatív feladat szerepelt. Természetesen olyan kérdésekkel is találkoztunk, melyek megválaszolása több kutatást igényelt. Ilyen volt például az, hogy milyen zászlóval vonult be Esztergom alá. Munkásságának egyik elemzésében bukkantunk rá a megoldásra: zászlója fejér vörfölyes kamokából készült – részletezte Anna. A csapat tagjai egyébként a feladatokat felosztották egymás között, hiszen mindenkinek más az erőssége: Réka az írásban, Anna és Fanni pedig a kutatómunkában jeleskedett.

Tizenhárom középiskola huszonnégy csapata nevezett a vetélkedőre, a döntőbe az írásbeli fordulón legtöbb pontszámot elért kilenc csapatot hívták be.

– Az írásbeli fordulóból másodikként jutottunk tovább. Ez az eredmény nagyon motivált bennünket, sokkal részletesebben elemeztük a forrásokat, felkészítő tanárunk, Borbás Ágnes rengeteget segített nekünk. A döntőben nem csak a lexikális tudásunkat mérték fel, hanem a színészi, szónoki képességeinket is – számolt be Fanni. Ezenkívül asszociációs feladatok, motivációs levél és Balassi korához kapcsolódó tudáspróba, „kódexmásolás”, érvelés és fegyverválogatás is színesítette a vetélkedőt, amit végül a Lovagregény lányai nyertek meg.

Az iskola másik csapata szintén szépen szerepelt. Tagjai, a tizenegyedikes Deli Nóra, Bódi Zsófia és Szász Tünde negyedik helyezést értek el.

Életük részévé vált Balassi

– Balassi Bálint életében megragadott az a kettősség, ami őt jellemezte. Mindhárman nagyon szeretjük az irodalmat, életünk része lett Balassi. Érdekes, hogy mégsem magyar nyelv és irodalomból készülünk továbbtanulni – mondta Réka, aki orvos szeretne lenni.

– Kiemelkedett kortársai közül, kihívás volt őt megérteni – vélekedett a végzős Anna. Ő pedagógia szakra jelentkezett.

– Nagyon tetszett Balassi régies stílusa, és szerelmi költészete is magával ragadott – összegezte az állatorvosnak készülő Fanni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában