KUNSZENTMÁRTON

2019.04.13. 16:28

Jelentősen csökkent a munkanélküliség

Joó Zsuzsa

Jelentősen csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a városban. Három évvel ezelőtt még négyszázhuszonhatan keresték állásukat, tavaly ez kétszáznegyvenhat főre változott – ez negyvenkét százaléknyi csökkenést jelent.

Minderről Deák István, a járási hivatal foglalkoztatási osztályának osztályvezetője számolt be a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Deák István hangsúlyozta, a térség munkaerőpiaci fejlődésében jelentős szerepe van a folyamatban lévő európai uniós programoknak.

Ezeknek köszönhetően éves átlagban ötszáz főt tudnak munkához juttatni, a munkaadóknak anyagi támogatást biztosítva. Emellett legalább százharmincan különböző képzéseken új végzettséget is szerezhetnek.

Az álláskeresők iskolai végzettség szerinti megoszlása is a javuló munkaerőpiaci körülményeket támasztja alá. Az alacsony iskolai végzettségű álláskeresők esetében ötvenhárom, a középfokú végzettségűek esetében pedig harmincöt százalékos létszámcsökkenés tapasztalható.

A tájékoztatóból az is kiderült, hogy főleg a pályakezdők elhelyezkedési aránya javult, három év alatt hatvan százalékkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában