Jó kérdés, érdemes-e annyit áldozni a szeretet ünnepének oltárán

Bevallom, legtöbbször magam is, pedig mindig, így az év végi ünnepek idején is tartottam magam az „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” elvéhez.

Megyénkben is sokakat elkap karácsony táján a „mindent bele” késztetés szele, és nyakra-főre vásárolják a drágábbnál drágább ajándékokat, és persze az ételek terén sem jellemző ilyenkor a visszafogottság. Így aztán előkerülnek a dugipénzek, megtakarítások, már aki rendelkezik ilyennel. Csakhogy az sem fogja vissza magát, aki nem dúskál az anyagiakban, így gyorsan megcsappantja a havi fizetést vagy a nyugdíjat, fittyet hányva arra, hogy év végén (és még szilveszterezni is kéne), sőt január elején is meg kéne élni valamiből.

Így aztán szaladgálnak kölcsönkéregetni családtagokhoz, szomszédokhoz, ismerősökhöz, mint magam is szembesülök vele minden évben. De azon még ma is elgondolkodom, hogy tudják egyesek extrém ajándékok megvétele és óriás össznépi összejövetel szervezése nélkül is úgy elverni a pénzt, hogy már december közepén tarhálókörútra kelljen indulni… Na, ők aztán tényleg spórolhatnak januárban, hogy vissza tudják fizetni a zugkölcsönöket!

Decemberben a hitelfelvételek is megugranak, bár jó kérdés, érdemes-e annyit áldozni a szeretet ünnepének oltárán, hogy aztán hónapokig vagy évekig nyögni kelljen ennek terhét. Pedig lehet okosan is vásárolni. Vagy az év során apránként félrerakni a költeni valót, hogy januárban se kelljen görcsösen, és több lyukkal szorosabbra húzni azt a bizonyos nadrágszíjat.