VÉLEMÉNY

2019.01.19. 08:30

Jót tehet a a vallásturizmusnak a két szolnoki templom felújítása

Sokan vagyunk olyanok, akiket érdekelnek a régi műemlékek. Azok, amelyek mellett elmenve gyakran kérdezzük magunktól: Mi mindenről mesélhetnének, ha beszélni tudnának?

Hartai Gergely

Nekem legalábbis ez jutott eszembe a minap, amikor a szolnoki belvárosi templom műemlékeinek felmérését láthattam. Bár még igencsak az elején vagyunk a belvárosi és a vártemplom felújításának, az első vizsgálatokat elnézve, kimerítő munka vár a hozzáértőkre.

S persze ennyire az elején járva, korai a munka végéről beszélni, mégis elgondolkodtató, mi lesz, ha vége lesz. Milyen lesz akkor a két templom képe? Egyáltalán, tárnak-e fel eddig még nem ismert dolgokat a szakértők? Továbbgondolva a munkálatokat, azt hiszem, nem csak a környék egyházi életén lendíthetnek a modern eszközök és a megújult műemlékek.

Egyes szakemberek szerint ugyanis évek múltán a vallásturizmusnak is jó alapot adhatnak az igényesen felújított épületek. Amire valljuk be, van is némi esély.

Magam is találkoztam már olyan felújított kolostorral, amelyből hat év alatt ezreket fogadó zarándokhely lett. Történhetett ez úgy, hogy korszerűsítették az egykori plébániai birtokot. Azután pedig a hozzá tartozó román kori templomot is, mely azóta alaposan belopta magát a vallásos emberek, s velük együtt a turisták szívébe.

Szűkebb környezetünkben akár hasonló helyszín lehet a belváros jellegzetes temploma is. Ehhez adott az épület történelmi múltja, és a megyeszékhelyen betöltött egyházi értéke.

Éppen ezért a beruházást követően méltán bízhatunk a jó folytatásban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában