azóta jól van

2018.10.31. 16:30

Kihűlt őzet mentettek ki a berényi horgásztóból

Sokkos állapotban lévő őzet mentett ki egy horgász a jászberényi, külső Zagyva részén található Vasas-horgásztóból.

Illés Anita

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Juhász Tibor, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, a Sasközpont vezetője szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta, hogy pénteken telefonhívás érkezett a központba: a tóból mentett ki egy horgász egy riadt őzet. Az őz akkor már hosszabb ideje, vélhetően legalább fél órája a vízben lehetett, és a meredek part miatt nem tudott kijönni a tóból.

- Az őz sokkos, kihűlt állapotban volt, amikorra odaértem.

A helyben történő átvizsgálás során semmilyen külső, vagy belső sérülés nem látszódott rajta – mesélte Juhász Tibor.

A jószágot bevitték a Sasközpontba, ahol hordozóba helyezték. Emellett pedig további intézkedéseket is tettek, az állat meleg infúziót kapott, illetve meleg vizes palackokkal próbálták testhőmérsékletét visszaállítani a normális értékre.

A kimentett őz a következő napon már olyan jól érezte magát, hogy a Sasközpont munkatársai kiengedték a hordozóból és megnézték, mennyire képes járni. Mivel szerencsére tökéletesen mozgott, hamarosan visszaengedték a szabadba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában