JÁSZKUNSÁG

2019.02.26. 13:53

Kiterjesztenék a HPV elleni ingyenes védőoltást

Már vizsgálja az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak lehetőségét, hogy a lányok mellett a kö­zeljövőben a hetedik osztályos fiúgyermekekre is kiterjeszthessék az ingyenesen igénybe vehető HPV elleni védőoltást – erősítette meg múlt héten Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár.

Daróczi Erzsébet, Molnár-Révész Erika

K. Nagy Veronika már megkapta a HPV elleni oltást.

Fotó: Daróczi Erzsébet

Az intézkedést az indokolná, hogy a humán papilloma vírus nemcsak a lányoknál okozhat méhnyakrákot, egyes törzsei kifejezetten férfiakat támadó daganattípusokat is okozhatnak.

– Anyáék szerint az egészségem a legfontosabb, így akkor is beadatták volna nekem ezt a védőoltást, ha nem lenne ingyenes. Beszélgettünk otthon és az iskolában is arról, hogy ennek felnőttként lesz igazán nagy jelentősége – mondja a HPV elleni oltásról a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola hetedik osztályába járó K. Nagy Veronika.

K. Nagy Veronika már megkapta a HPV elleni oltást.
Fotó: Daróczi Erzsébet

Nem csak az ő szülei gondolkodnak így. Iskolájában az érintett korcsoport több mint kilencven százaléka kérte az ingyenes vakcinát.

– Intézményünkben osztályfőnöki órákon és szülői értekezleteken az iskola orvosa és védőnője a lányos szülőket részletesen tájékoztatta a például méhnyakrákot okozó HPV veszélyeiről, az azt megelőző oltásról. Azután dönthették el, hogy kérik-e azt gyermeküknek. Ha a fiúknál is bevezetik, az ő szüleiket is tájékoztatjuk majd – hangsúlyozta Földváriné Simon Ilona, az iskola igazgatója.

– Jó ötletnek tartom – ezt már egy szolnoki édesapa, Attila mondja. Kisfia, Bence éppen most jár az általános iskola hetedik osztályba.

– Bár úgy tűnik, őt már nem érinti majd az ingyenes oltás, ha lehetne, biztosan kérném. Úgy hallottam több, később kialakuló rákfajta megelőzésére alkalmas, ezzel pedig bizonyos védettséget kapna a fiam – vélekedik az apuka.

Szolnok az országban elsők között, 2008-ban indította el komplex méhnyakrák-megelőzési programját, melynek segítségével a tizenhárom éves leánygyermekek ingyenesen juthattak hozzá a védőoltáshoz.

– A védőoltást az iskolákban, az iskolaorvos és iskolavédőnő közreműködésével kapták meg a jogosultak. Évente – több helyszínen – tájékoztató szülői értekezleteket szerveztünk, ahol a védőoltással kapcsolatos információkon túl a méhnyakrák-megelőzés módszereire hívtuk fel a szülők, érdeklődők figyelmét.

– 2014 szeptemberétől a HPV elleni védőoltás bekerült a magyar védőoltási rendszerbe, ennek értelmében a tizenkettedik életévüket betöltött és az általános iskola hetedik évfolyamát végző leánygyermekek részesülhetnek országos kampányoltás keretében a HPV elleni védőoltásban – tájékoztatta hírportálunkat Zornánszki Ildikó, Szolnok polgármesteri hivatala egészségügyi és családügyi osztályának vezetője.

A múlt héten Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is megerősítette azokat a sajtóban megjelenő híreket, valóban tárgyalnak a fiúk ingyenes oltásának lehetőségéről, egyelőre a végleges szakértői javaslatokat várják.

A rákszűrések is fontosak!

A világon eddig húsz országban vezették be a fiúk számára is a humán papilloma vírus elleni védőoltást.

– Ez az a vírus, melyről bizonyítottan tudják, hogy bizonyos törzsei összefüggésben vannak nőknél a méhnyakrák kialakulásával, a férfiaknál pedig szájüregi rákot, nemi szerven keletkező daganatokat, és végbélrákot is előidézhetnek– mondja dr. Tóth Zoltán szolnoki nőgyógyász.

– Az, hogy ingyenesen lehet kérni ellene a védőoltást, egy jó lehetőség. A vizsgálatok ezzel kapcsolatban már húsz-huszonöt éve zajlanak, és valóban csökkent az átoltott populációban a rákos megbetegedések száma.

– Azonban ezek az oltások – bár a régióban legjellemzőbb törzseket tartalmazzák – mégiscsak egyes törzsek ellen nyújtanak védelmet, hiszen a világon legalább kétszáz fajtája van. Vagyis az, hogy valakit beoltottak, nem azt jelenti, hogy később nem kell majd eljárnia szűrővizsgálatokra – figyelmeztet a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában