Oktatás

2017.08.15. 18:27

Kiváló választás lehet egy OKJ-s képzés

Több mint két hete­ hirdették ki az idei felvételi ponthatárokat, amikor is kiderült, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül mintegy 73 ezren­ nyertek felvételt valamely felsőoktatási intézménybe.

Forrás: Shutterstock

Az a 33 ezer fiatal, akik nem kerülhettek be a vágyott szakra, még a pótfelvételivel megpróbálkozhattak, azonban hétfőn ennek is lezárult a jelentkezési határideje.

Nem kell azonban elkeseredni azoknak sem, akik még nem tudják, hogy szeptembertől hol fognak továbbtanulni, hiszen nekik a szakképzési centrumok által kínált OKJ-s képzések kiváló „B” tervet jelenthetnek. A fiatalok több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt, ráadásul a hiányszakmák esetében ösztöndíjra is jogosultak lehetnek.

A hároméves technikusi kurzusokon résztvevők havi 20–50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő kétéves kurzust választók pedig 10–35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak. Húsz hiányszakmát tartanak nyilván.

Egyre többen választják középiskola után az OKJ-s képzési formát, hiszen rövid idő alatt szerezhetnek vele piacképes tudást, mégpedig olyan oktatóktól, akik maguk is aktívan dolgoznak a szakterületükön, olvasható az egyik megyénkben is működő ­képzési centrum sajtóközleményében. Akár az elhelyezkedés a cél, akár a pluszpontok megszerzése, kiváló választás lehet egy OKJ-s tanfolyam elvégzése.

Egy ilyen kurzus rugalmas képzési időben elvégezhető, és a munkaerőpiacon alkalmazható tudást kínál. Ha pedig továbbra is a felsőoktatás a cél, és a szakképzés kapcsolódik vágyott szakunkhoz, remekül kiegészítheti az egyetemen megszerzett elméleti ismereteinket vagy akár pluszpontokhoz is juthatunk segítségével.

Cz. N.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!