SZOLNOK

2017.11.13. 13:56

Különleges fotókiállítás nyílt a városi könyvtárban (galéria)

Éremmel pózoló mosolygós vagy éppen komoly, feladatra koncentráló arcok, sport közben elkapott mozdulatok, örömteli pillantok – egyebek mellett ezeket mutatja be az a huszonöt fotóból álló tárlat, ami szombaton nyílt a Hild Viktor Könyvtárban.

– Még 2010 környékén, hobbiszinten kezdtem fotózni. Megtalált egy lehetőség, hogy a speciális olimpia eseményein dolgozhatok – mesélt a kezdetekről a fotókat készítő budapesti fiatalember, Kovács András, akit elmondása szerint teljesen átformált a fogyatékkal élő sportolókkal eltöltött idő.

– Lépcsőfokai voltak ennek. Először kívülállóként próbáltam elvégezni a feladatot, ám a baráti légkör beszippantott, és megéreztem, ez több, mint munka. A legnagyobb áttörés a 2015-ös Los Angeles-i speciális olimpia volt, ahová elkísértem a magyar delegációt.

– A fotózáson kívül segítettem a sportolókat, vigyáztam rájuk, ami mélyen érintett, már nem csak egy fotós voltam többé.

Elmondása szerint a legfontosabb, amit meg akar mutatni a képeivel, hogy hogyan lesz a sporton keresztül az ember teljes egész.

– Fontosak az érzelmek is, míg az élsportban sokszor csak az adott versenyszám végén jönnek elő az érzelmek, itt a sportolás közben is el lehet kapni ezeket – tette hozzá.

„Egyre jobban kezdi megismerni és elfogadni a társadalom a fogyatékkal élő embereket”

– A társadalom egyre jobban kezdi megismerni és elfogadni a fogyatékkal élő embereket, nagyon fontos, hogy az emberek közel kerüljenek hozzájuk – mondta a kiállítás ünnepélyes megnyitóján Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnöke.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy miután a verseny pillanatképeit egy fotó megörökíti, ez a kép örök élmény marad nem csak a résztvevőnek, hanem annak is, aki megnézi a tárlatot.

– Láthatja a főszereplők arcán azt, hogy mire képesek ezek az emberek. Célunk, hogy a nézők először megismerjék az ő tevékenységüket, majd később épek és fogyatékkal élők egy csapatban játszanak, versenyezzenek – tette hozzá az elnök.

A különleges kiállítást november huszonnyolcadikáig nézhetik meg az érdeklődők.

Molnár-Révész Erika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!