JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY

2018.03.28. 09:30

Lengyel és magyar hősök tiszteletére avattak emléktáblát Szentgyörgyön

A szentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület tagjai egy évvel ezelőtt, a lengyel-magyar barátság napja helyi rendezvényén jelentették be tervüket.

Banka Csaba

Szarvák Imre (jobbra) és Bátori Zsolt leplezte le a táblát

Fotó: Banka Csaba

Szerettek volna emléktáblával adózni azoknak a hősöknek, akik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején vesztették életüket. A napokban leleplezhették a megígért emléktáblát Jászalsószentgyörgyön.

Simon Károly, az egyesület elnöke elmondta, hogy eredetileg egy magyar és egy lengyel honvédról tudtak, akiket a településen helyeztek végső nyugalomra. Időközben derült az ki, hogy négy szabadságharcos hunyt el a harcok idején a településen.

Arról vannak dokumentumok, hogy az alsószentgyörgyi temetőben nyugszanak az elhunytak, de a hősök pontos sírhelye nem ismert.

Szarvák Imre (jobbra) és Bátori Zsolt leplezte le a táblát
Fotós: Banka Csaba

A helytörténeti kör készítette el az emléktáblát. A minapi ünnepélyes leleplezésre pedig Szarvák Imre polgármestert és Bátori Zsoltot, a szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökét kérték fel a lokálpatrióta szentgyörgyiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában