AKASZTÓ/NAGYMÁNYOK

2019.08.05. 11:22

Lezuhant bombázókat azonosítottak roncskutatóink

Augusztus 9-én lesz 75 esztendeje, hogy egy jugoszláviai küldetéséből visszatérő, két szovjet felségjelű, amerikai gyártású bombázórepülőt egy német vadászpilóta magyar légtérben lelőtt. A két gép lezuhanásának helyét néhány éve már ismerik, személyzetüket azonban csak a közelmúltban sikerült azonosítani.

Mészáros Géza

Feltárás Akasztón, egy családi ház udvarán. Egykoron ide csapódott be Csalov, a szovjet gárdahadnagy által irányított amerikai gyártású repülőgép. A kép jobb szélén áll Magó Károly zászlós roncskutató.

Forrás: Magyar Roncskutató Egyesület

A kutatást Nagy Gábor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusa, a roncsvadászat vezetője kezdte el. A munka Magó Károly zászlós, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kutatója csatlakozásával vált „hivatalossá”, a csapat pedig Derner Tamás repülőgép-oktatóval vált teljessé. Céljuk annak meghatározása volt, melyik gép hol zuhant le, hogy ebből megállapíthassák személyzetük személyazonosságát és nyughelyét.

A történelmi eseményeket Nagy Gábor, valamint Magó Károly eképpen elevenítette fel a 24.hu-nak, illetve hírportálnak is:

– 1944 augusztusában a második világháború végkimenetele nem volt kétséges, a magyar honvédség már a Kárpátok védelmére rendezkedett be. Hazánk egén megszaporodtak a szövetséges bombázók, de élénk volt – mondjuk így – az átmenő forgalom is. A szovjet Vörös Hadsereg repülőgépei például Magyarországon keresztül juttattak élelmet, hadianyagot, fegyvereket a jugoszláv

partizánoknak, a köznyelv Tito-buszoknak vagy Tito-járatoknak nevezte ezeket a kötelékeket.

– Az augusztus 9-ről 10-ére virradó éjjel egy ilyen Tito-járat, a kötelékben összesen 21 szovjet felségjelzésű gép indult a Kijev melletti Kalinovkáról a megszállt Jugoszlávia felé. Veszélyes küldetés volt, ellenséges területen, éjszaka kellett repülni, sokszor rossz időjárási körülmények között, és megtalálni a célpontot. Ehhez igazodva a pilóták és a személyzet különlegesen képzett katonákból állt.

S hogyan kerültek szovjet katonák az amerikai gyártmányú, kétmotoros bombázók, a B-25-ösök fedélzetére? Nos, a közös ellenség összefogta a szövetségeseket, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok úgynevezett kölcsönbérleti szerződésekkel abban segítette Sztálint, amiben csak tudta. Ruhák, repülők, járművek...

Egy vöröscsillagos, szovjet felségjelzésű, amerikai gyártású bombázórepülő.
Fotó: vvsairwar.com

– Amikor a B-25-ösök a szovjet katonai személyzettel már hazafelé tartottak, a riadóztatott német éjjeli vadászok közül Eckart Ulmer törzsőrmester kettőt belőlük lelőtt. Az egyik hat pilótával, Nagymányok térségében, egy erdőben zuhant le, a másik öt fővel a fedélzetén, Akasztón, egy családi ház udvarán fúródott földbe. Mindkét gép legénysége életét vesztette, őket ismeretlen halottként eltemették, a roncsokat elszállították és nyersanyagként beolvasztották.

– Az akasztói eset különösen tragikus volt. Az iszonyú robajra ugyanis a tulajdonos 21 éves fia az ajtón át próbált menekülni, de a roncsból fröcskölő üzemanyag őt is elborította. A fiú lángoló ruházattal egy közeli sáros-vizes tóhoz futott, de mire belevetette magát annyira megégett, hogy nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

– A nagymányoki áldozatokat ismeretlenként, a tragédia helyszínén az erdőben temették el. Sírjuk fölé a háború után emlékművet emeltek, amit az 1956-os forradalom során a helyiek ledöntöttek. Ezt követően a maradványokat exhumálták és Nagymányok belterületén temették el őket, majd egy újabb exhumálás után, 1957. április 4-én, a bonyhádi szovjet katonai temetőben, egy külön parcellában helyezték örök nyugalomra, mint ismeretlen szovjet katonákat.

A nagymányoki emlékmű előtt (balról): Derner Tamás, Jurij Karakazov, David Gazarov,
Nagy Gábor és Magó Károly.
Fotó: Nagy László

Az Akasztón lezuhant katonákat darabokra tépték a robbanások, a helyiek csak testrészeket vagy azok darabjait tudták összeszedni, ezeket a helyi temetőbe vitték, de sírjukat nem ismerjük. A két esettel a világháború óta senki nem foglalkozott, a katonákat ismeretlen helyen nyugvó hősi halottaknak tekintették Oroszországban, hozzátartozóiknak nem tudtak részletekkel szolgálni.

Nagy Gábor figyelmét egy kanadai szakember hívta fel a két szovjet B-25-ösre, a kutatást 2012-ben kezdte. Felkutatták és meg is találták a becsapódások helyszínét, ám ott kisebb roncsdarabokon kívül már semmi nem volt, főleg nem olyan gyártási számot, motorszámot, azonosítót rejtő darab, ami perdöntő lehet.

Ahogy Nagy Gábor fogalmaz: „Mintha tűt kerestünk volna a szénakazalban”. A maradványok exhumálása szóba sem jöhetett diplomáciai bonyodalmak miatt, és lényegi információval az orosz hatóságok, a még élő szemtanúk, az eset emlékét őrző helybeliek sem tudtak szolgálni.

Feltárás Akasztón, egy családi ház udvarán. Egykoron ide csapódott be Csalov, a szovjet
gárdahadnagy által irányított amerikai gyártású repülőgép. A kép jobb szélén áll Magó
Károly zászlós roncskutató.
Fotó: Magyar Roncskutató Egyesület

Maradt hát a fennmaradt dokumentumok, a két gépről hazaküldött rádióüzenetek leiratainak időrendbe rendezése, majd összevetése a visszaemlékezésekkel. Így sikerült 2015-re végül minden kétséget kizáróan azonosítani a nagymányoki B-25-öst, és így már nyilvánvaló az is, melyik gép zuhant le Akasztón. Egy évvel később igazolást nyert, hogy jó nyomon jártak, ugyanis Tálosi Zoltán kutatónak egy nagymányoki lakosnál sikerült néhány, a roncsokról készült eredeti fotót fellelnie, amelyek egyikén látható volt a repülőgép szériaszáma. Az orosz fél azonnal reagált az eredményre.

A Nagymányokon lezuhant gép legénységének néhány tagja egy B-25-ös mellett, balról a
harmadik a parancsnok, Armen Artemovics Karakazov.

Az akasztói öt katona egyetlen hozzátartozóját sem tudták felkutatni, ám a nagymányoki hat pilóta közül öt családját értesítették. A gép parancsnoka, Armen Artemovics Karakazov gárdaszázados fia azonnal jelezte, hogy szeretne Magyarországra jönni.

– Édesapja halálakor ő csak pár hónapos volt, de egész életében gyötörte a kérdés: hol és hogyan halt meg – emeli ki a roncskutató. Az akkor 74 éves Jurij tavaly májusban járt hazánkban, megnézte a roncsokat, tisztelgett a közös sír előtt, az erdőben pedig, ahol apja életét vesztette, kért néhány perc magányt kísérőitől.

Jurij Karakazov (balra) hazavisz egy maréknyi földet édesapja halálának helyszínéről.
Fotó: Nagy László

A pilóták neveit idén augusztus 9-én, napra pontosan a tragédia 75. évfordulóján, ünnepség keretében helyezik el bonyhádi nyughelyükön, de a történetnek itt még nincs vége: a csapat, Magó Károly vezetésével továbbra is elszántan keresi az akasztói áldozatok sírját. Annak a gépnek a parancsnoka és pilótája Nikolaj Nikolejovics Cselov gárdahadnagy volt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában