Jászkunság

2017.11.17. 09:30

Listára kerültek a feketén foglalkoztatók

Közel száz megyebeli cég és magánvállalkozó szerepel azon a NAV által frissen közzétett listán, melyen a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatókat tüntették fel.

Köztük több külföldi tulajdonú pékséget, szállásadókat, vendéglátóipari cégeket találunk, de fuvarozó vállalkozások és autómosó is fennakadt a rostán.

A legtöbb problémát szolnoki cégeknél tapasztalta a hatóság, de jászsági, túrkevei, mezőtúri, karcagi, valamint a Tisza-tó térségében működő vállalkozásoknál is megesett, hogy elmulasztották a bejelentést.

Mint ismert, az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát, akik esetében jogerős közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adózók közül kizárólag az nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit két éven belül ismételten, a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Szilvási Zs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!