Jászkunság

2018.03.26. 17:22

Már megyénkben is bárhol találkozhatunk kullancsokkal

Hiába az elmúlt napok, hetek olykor szinte dermesztő időjárása, úgy tűnik, a kullancsok biztonságban átteleltek. A szakemberek szerint ahhoz, hogy a hideg elpusztítsa őket, a fagyott földben is közel -20 fok közeli hőmérséklet lenne szükséges néhány napig.

Szilvási Zsuzsa

Érdemes lehet beoltatni magunkat

Forrás: Shutterstock

– Sosem fordult­ még elő korábban, hogy ­februárban kullancsot találjak a kutyámban, idén azonban egy jól megtermett ­példányt szedtem ki belőle­. Pedig csak a közeli füves ­részen szoktam sétáltatni, ­erdőbe nem is visszük – mesélte a szolnoki S. Mariann. – Már a városok közepén sem lehetünk biztonságban tőlük?

Hazánkban kullancsfer­tőzött területnek az számít, ahol minden ezredik kullancs hordozza az agyvelőgyulladás vírusát. Magyarországon ­magas rizikójú terület Zala, Somogy, Vas és Veszprém, a keleti országrészben pedig elsősorban Nógrád megye, illetve az Északi-középhegység.

A szakemberek úgy látják, évről évre egyre korábban ébrednek a kullancsok, sőt, egyes fajokkal akár a téli hónapokban is találkozhatunk, ráadásul hatékony irtószer sincs forgalomban ellenük.

– Manapság valóban szinte bárhol előfordulhatnak a kullancsok, míg néhány évvel ezelőtt jobbára inkább csak ­dunántúli, hegyvidéki erdei kirándulásokat követően volt ez jellemző – tudtuk meg dr. Hoksári László szolnoki háziorvostól.

– Bár igen kicsi az esélye, hogy fertőzött egyeddel találkozunk, mégis érdemes odafigyelni a megelőzésre. Ez egyrészt oltással, másfelől pedig megfelelő ruházattal lehetséges. Fontos tudni ugyanakkor, hogy amennyiben néhány órán belül eltávolítjuk a kullancsot, valóban minimális a fertőzés esélye.

Az általuk okozott agyvelő- és agyhártyagyulladás évente­ körülbelül 70-80 magyart érint. A számok azért csalókák egy kicsit, mert a fertőzött vérszívó okozta agyhártyagyulladás az első hullámban csak nyári influenzaszerű­ tüneteket okoz.

Érdemes lehet beoltatni magunkat
Forrás: Shutterstock

Ha ez elmúlik, és a vírus nem támadja meg az idegrendszert, nem alakul ki az agyhártya- és az agyvelőgyulladás, akkor a háziorvosok a kullancsfertőzést jellemzően nem jelentik.

A Lyme-kórt hazánkban évente körülbelül 1800 embernél diagnosztizálják. Ez ellen csak az segít, ha időben, az első két-három órában eltávolítjuk az élősködőt.

Oltassuk be magunkat!

Aki még most megkezdi a kullancs elleni oltássorozatot, 95 százalék feletti védettséggel várhatja a kullancsszezont. Fontos ugyanakkor, hogy ez a fertőzött állatok által terjesztett agyhártya- és agyvelőgyulladással szemben nyújt védelmet, a Lyme-kórral szemben nem.

Ha az első oltást beadatjuk márciusban, akkor rá egy hónapra jöhet a következő Az oltássorozat 3. része 9-12 hónappal a 2. után szükséges. Ezt követően már csak ötévente egy emlékeztető oltásra van szükség a védettséghez.

Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában