Tiszaörs

2017.11.22. 18:04

Márciusban már elkezdik a próbaüzemet az új sajtgyárban

Bár a jó munkához idő kell, a tervek szerint márciustól próbaüzemmel működik majd az örsi sajtüzem.

Forrás: Shutterstock

A munkahelyteremtés mellett a házias ízek, helyi jellegzetességek megőrzése és megismertetése a cél. Az építkezés valamikor télen fejeződik majd be, a szükséges technológiát pedig a január-februári időszakban telepítik. Az üzemben várhatóan öten fognak dolgozni, ők munkaerő-piaci bért kapnak, az egységet pedig az önkormányzat működteti majd.

– A település megérdemli ezt a beruházást, nagyon fontos számunkra, hogy új munkahelyeket hozzunk létre. Az üzem építése javában tart, mindent megteszünk, hogy 2018 március-áprilisában elinduljon a próbaüzem – fejtette ki Bodonné Gyöngy Erika polgármester.

A tésztaüzem esetéből tudják, hogy a jó működéshez idő kell, legalább egy-két év, hogy az üzem megtalálja a helyét a piacon, és lássák, milyen további fejlesztésekre van szükség.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően mintegy százhúszmillió forintos beruházás eredményeként jöhet létre ez a tejfeldolgozó manufaktúra Tiszaörsön, ahol a házias jelleget megőrizve készülnek majd a tejtermékek kecske- és tehéntejből.

U. L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!