MEZŐTÚR

2018.09.26. 06:55

Megnyílt: helyi finomságokra lelhetünk a Túri kamra polcain

Egyre nagyobb igény jelentkezik az egészséges, biztonságos termékekre, Mezőtúr térsége pedig bővelkedik helyi termelőkben. Ezért is nyitotta meg polcait a Túri kamra.

Szilvási Zsuzsa

Sokan keresik a füstölt sajtokat – mondja Csaláné Marika

Fotó: Mészáros János

A Túri piacnak már nagy hagyománya van. Ez a heti vásár a helyi termelők, kézművesek összefogásaként jött létre évekkel ezelőtt. Mivel azonban vásár ritkán van, érdeklődő pedig akár mindennap lenne, nemrégiben megnyílt a Túri kamra is. Gyümölcsök, zöldségek, húsfélék és tejtermékek éppúgy kaphatóak itt, mint kerámiák s egyéb kézzel készült remekek. A vásárlók így ugyanis biztosak lehetnek benne, hogy igazán magyar, természetes anyagokból készült terméket kapnak a pénzükért.

Szakemberek fogják össze a helyi termék-előállítókat, valamint a nagykunsági ízek és termékek védjegyrendszer bevezetésével közös megjelenést, egységes arculatot biztosítanak számukra. A kezdeményezés ráadásul fokozza a helyi gazdaság erősödését, a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolatot, bizalmat.

Csala Mihály és felesége, Marika sajtkészítőként elsők között csatlakoztak az új kezdeményezéshez. Marika egykor bolti eladó volt. Manapság is árulja a portékát, ám ma már a saját kezűleg készített finomságokat – a tej mellett elsősorban tejfölt, túrót, ízesített sajtokat – kínál. Férjére pedig az állatok etetése, almozása, fejése hárul.

– Általában hajnali négy körül kelünk, öt óra, mire kimegyünk etetni, almozni, a reggeli fejés után pedig már jöhetnek is a vásárlók a tejért – sorolja Marika. – Az előírások szerint a friss tejet csak két órán belül lehet felhasználni, így ami marad, azt a nap folyamán feldolgozzuk. Jórészt túró, tejföl, vagy éppen vajkrém lesz belőle, illetve egyre többféle sajtot készítek, hiszen nagy rá az igény. A férjem dolga pedig a takarmány és az alom.

– Már a szüleinktől is azt láttuk mindketten, hogy állatokat nevelnek, földet művelnek, egyikünktől sem állt tehát messze a gazdálkodás – idézi fel a múltat a házaspár. – Mindig is voltak állataink, ám csak a rendszerváltást követően, amikor minden egyre bizonytalanabbá vált, kezdtünk komolyabban foglalkozni ezzel. Előbb disznókkal kezdtük, a húsnak azonban egyre kevésbé volt ára, így nem érte meg tartani őket. Végül túladtunk rajtuk, és a párom felvetette az ötletet, hogy esetleg vehetnénk teheneket. Apránként fejlesztettük fel az állományt az évek során, s ma már őstermelőként foglalkozunk a tejtermékekkel.

Sokan keresik a füstölt sajtokat – mondja Csaláné Marika
Fotó: Mészáros János

A termékek egy részét már háztól elviszik reggel-este, a többin pedig hol vásárokon adnak túl, hol a Túri kamra polcaira kerülnek.

– Igazán jó kezdeményezésnek tartom ezt a kis üzletet, hiszen itt egy helyen meg lehet találni sokféle termelő portékáját – magyarázza Marika. – A vásárlónak kényelmes, nekünk pedig kitűnő lehetőség. Ráadásul, aki ide betér, teljesen biztos lehet benne, hogy valóban minőségi, kézzel készült, egészséges termékeket talál.

Keresett a medvehagymás, a borsos és a paprikás sajt is

Marika folyamatosan kutatja az újabb és újabb sajtkészítési praktikákat, és persze a vásárolók is állnak elő igényekkel. Így népszerű a paprikás, borsos füstölt sajt, illetve a medvehagymás is. Az utóbbi időben keresettek a füstölt sajtok, emellett a kis kockára vágott, olajban pácolt finomságokat is sokan vásárolják. Sőt, díjakat is nyertek már a termékeikkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában