járványügy

2020.03.27. 11:30

Megváltoztak a látogatási szabályok a szolnoki állatotthonban

A Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány is megtette a járványhelyzetben szükséges óvintézkedéseket. A dolgozók szájmaszkot és gumikesztyűt viselnek az épületben, továbbá gyakran fertőtlenítenek és szellőztetnek.

Szabó Lilla Laura

– Az állatok megfelelő gondozása elsődleges szempont, a napi háromszori etetést és a kennelek tisztítását, fertőtlenítését biztosítjuk – kezdte Keskenyné Dobos Krisztina, az állatotthon vezetője. – A lényegi változás abban áll, hogy nem fogadunk látogatókat és önkénteseket, illetve az örökbefogadás is szigorúbb keretek között zajlik. Csak egyetlen személy jöhet be, gumikesztyűben, maszkban.

– A kiválasztott állattal elsétálhat a kerítésig, hogy ott a család többi tagja is megnézze. Az intézkedéseket megelőzően szerencsére több mint húsz állatot fogadtak örökbe, így jelenleg nincs telt ház az állatotthonban. Nagyjából negyven ebről gondoskodunk – tudtuk meg az állatotthon vezetőjétől. Kiemelte azonban, hogy az örökbefogadás változatlanul felelősségteljes döntés, egy életre választunk négylábú társat.

– Az otthon töltött idő miatt sokan szeretnének kutyát. Ám az eb akkor is igényli a törődést és gondoskodást, ha majd visszatérnek a megszokott hétköznapok. Ezt mindenki mérlegelje, mielőtt döntene!

Megemlítette, hogy bár vannak tartalékaik a négylábúak ellátására, de további adományokat is szívesen elfogadnak.

– Ha valaki felajánlást hoz nekünk, otthagyhatja a kerítésnél, vagy beáll autójával az udvarra, kipakolja, és miután elment, mi felvesszük.

Fontos tudnivalóként az állatok mentéséről is beszélt.

– Ha valaki kóbor állatot jelent, a gyepmester a helyszínre megy és elhozza. Ez az elhullott egyedekre is vonatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában