TISZAFÜRED

2019.05.13. 14:09

Minden eddiginél többen pattantak nyeregbe hétvégén

Nyomtalanul tűnt el szombatra az elmúlt két hét őszi időjárása. Ennek az a több ezer kerékpáros örült legjobban, akik május 11-én a Halastéren gyülekeztek, hogy elinduljanak az idei Intersport Tour de Tisza-tó mezőnyében.

Ujvári László

Délelőtt tíz órakor gyermekes családok, túrázók vágtak neki a Tisza-tó körüli kerékpárútnak, majd következett a főattrakció. Minden eddiginél többen, ezerhatszázötvenen álltak rajthoz az Intersport Tour de Tisza-tó idei felvonásán.

Pontosan tizenegy és fél perc telt el mire az utolsó kerekező is elhagyta a rajtkaput. A kerékpáros tenger Poroszló irányába indult meghódítani a tó körüli hatvanöt kilométeres távot, majd Tiszaszőlős felől érkeztek vissza a kiindulási pontra.

Az indulók több versenyszám és táv közül választhattak. Most is sokan döntöttek a kerékpározás helyett a görkorcsolyázás mellett. Ha valaki soknak érezte a tókerülést, rajthoz állhatott tizenöt kilométeres távon is.

A tókerülők közül idén a nyíregyházi Horváth Zsolt bizonyult a leggyorsabbnak, aki egy óra és harminchat perc alatt teljesítette a kört.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában