KISÚJSZÁLLÁS

2019.12.31. 11:30

Minden karácsonyi vágyuk teljesült az otthon lakóinak

Különleges karácsonyuk volt a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ lakóinak és dolgozóinak, hiszen nemrégiben fejeződött be egy félmilliárdos felújítás. Ráadásul december óta Szűcs Zsuzsanna személyében új vezetője van az intézménynek.

Daróczi Erzsébet

K. Szabó Jánosné (balról), Süveges Lajosné, Varga Sándor és felesége beszélget a szeretet ünnepéről Szűcs Zsuzsannával, az otthon újdonsült vezetőjével

Fotó: Daróczi Erzsébet

– December 23-án mind a száztizenkilenc lakónk megkapta ajándékát a Jézuskától. A csomagban egy kis illatszer, édesség és törölköző volt, melyet intézményünk és a kisújszállási önkormányzat biztosított – tudtuk meg Szűcs Zsuzsannától, az otthon vezetőjétől, aki 1992. szeptember 1-je óta dolgozik itt. Részlegvezető ápolóként kezdte, majd 2006-tól intézményvezető ápolóvá lépett elő, míg december elejétől immár a vezetői pozíciót tölti be.

– Soha nem akartam elmenni innen, az idősek annyi szeretet tudnak adni, és nagyon hálásak egy simogatásért, ölelésért, mosolyért – mondja Zsuzsa, aki otthon, már gyermekként látta, hogyan gondoskodnak szülei a nagyszülőkről. Innen az idősek szeretete, a gondoskodás meg onnan, hogy édesanyjáék nevelőszülők voltak.

K. Szabó Jánosné (balról), Süveges Lajosné, Varga Sándor és felesége beszélget a szeretet ünnepéről Szűcs Zsuzsannával, az otthon újdonsült vezetőjével
Fotó: Daróczi Erzsébet

– Úgy érzem, az idősekkel való törődés az én hivatásom, és ugyanezt látom kollégáimon is. Szeretik az időseket, nagyon jó, összetartó, segítőkész a kollektíva. Azt lehet mondani, igazi csapatmunka volt itt a felújítás során is. Elődöm, Gonda Antalné irányításával mindenki tudta a dolgát, segítettek minden területen, a varrónőtől kezdve a karbantartókig, egyszóval, mindenki – magyarázza Zsuzsa, aki párjára is mindig számíthat.

– Az otthonban hetekkel karácsony előtt már dekorálunk, műsorral készülünk, hétfőn kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, és utána jön az otthoni bejglisütés, karácsonyimenü-készítés – halászlé, sült pulyka, sült kacsa – és a fadekorálás. Szenteste mi és a húgaim is a szüleimhez megyünk, ahová egyik nevelt fiuk is hazajön. A felnőttek jelképes ajándékot kapnak, de a keresztlányom és a húgom kisfia nagyobb ajándékot (mire a cikk megjelenik, már át is vették azt – a szerző) – árulja el Szűcs Zsuzsanna, aki már a jövő évet is tervezi kollégáival.

A Pavilon épületben ebédhez készülődőkkel beszélgettünk. Süveges Lajosné két éve lakik az idősotthonban.

– A felújítás után nagyon jó lett a szobám. Négyen vagyunk együtt, jók a szobatársaim. Karácsonykor a fiam átjön Kenderesről meglátogatni, így majd közösen ünneplünk. A testvéreim távol vannak, ezért ketten vagyunk a fiammal egymásnak – meséli az idős asszony, aki kilenc éve özvegy, és férje karácsonykor hunyt el, így neki az ünnep az emlékezésről is szól.

– A múlt héten kaptuk meg kétfős szobánkat a férjemmel, azóta ismét együtt vagyunk – avat be Varga Sándorné Julika néni. – A felújítás miatt fél évig külön laktunk, a férjem a földszinten, én az emeleten. Csak akkor találkoztunk, amikor már tudott pár lépést tenni, és felkísérték hozzám. Én is újra tanulok járni, mert volt egy nagy műtétem. Így nagy öröm, hogy újra egy szobába kerültünk.

– Van egy fiunk és egy lányunk, az ünnepkor hazamegyünk hozzájuk, ott lesz mindenki, a négy unokánk is – sorolja Julika néni, akinek minden szavát figyeli párja. Sándor bácsi a mezőgazdaságban dolgozott nyugdíjazásáig.

– Nagyon hiányzott a feleségem, míg nem tudtunk együtt lenni. Több mint hatvan évet leéltünk, aminek egyetlen titka a szeretet, a megbecsülés – hangsúlyozza.

K. Szabó Jánosné már nagyon várja a karácsonyt.

– Lányommal, fiammal és az öt gyönyörű unokámmal ünneplek. Tyúkhúsleves, halászlé, töltött káposzta és sültek is az asztalra kerülnek majd. Nagyon szeretek énekelni, dalolni, a Mennyből az angyalt biztosan elénekelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában