GALÉRIÁVAL/KENDERES-BÁNHALMA

2019.08.23. 17:30

Minibölcsődét avattak és letették az új templom alapkövét is

Daróczi Erzsébet

– Régóta dédelgetett álom válik valóra Bánhalmán egy imaház megépítésével, melynek pénteken volt az alapkőletétele. Pádár Lászlóné polgármester eszerint a megépülő templom harangja visszaidézheti majd azt a korabeli Bánhalmát, amikor 1470-től évszázadokig templommal rendelkezett, s mostantól újból szól majd itt is harang.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szerint ez a beruházás is jelzi, hogy a településnek van jövője, nemcsak csodálatos ezeréves múltja, és olyan dolgokra képes, amit nyugat-európai országokban nem tudnak megtenni. Ott feladják, rombolják a hitet, itt templom épül, ezáltal is erősödik a család, a nemzet. A leendő templomot Szántó József, az Egri Főegyházmegye főesperese áldotta meg.

Kenderesen az önkormányzat minibölcsődét alakított ki, melynek szintén pénteken volt az átadása. A város erre 10 millió forintot kapott pályázaton, s ezt kiegészítve négymillióval lett kész csoportszobával és kiszolgáló helyiségekkel a 7 fős bölcsőde. A berendezéséhez vállalkozók, magánszemélyek nyújtottak anyagi támogatást.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szerint a bölcsődével valami megmozdult Kenderesen, ha van célja, jövője a városnak. A dolgozó szülőknek biztonságot jelent az új intézmény, ami remélhetőleg hamar kicsi lesz – mondta a képviselő.

Az önkormányzati központi konyhában több mint 40 millióból új eszközöket vettek.

– Évtizedek óta ez a konyha biztosítja az óvodai, iskola étkeztetést és szeptembertől a bölcsődeit is, valamint az idősek szociális étkeztetését is. A konyhatechnológia modernizálása elengedhetetlenül szükséges volt, mivel a gépek, berendezések közel 30 évesek voltak. közbeszerzés során valamennyi konyhai eszköz, berendezés kicserélésre került. Az önkormányzat 10 millió forintból biztosított a szükséges konyhai infrastrukturális fejlesztésére – árulta el a városvezető.

– A hagyományos, házias ízekhez a modern konyha újabb lehetőséget ad, kívánom, hogy sok olyan ételt főzzenek itt kicsinek, nagynak egyaránt, aki mindenkinek ízlik – kívánta F. Kovács Sándor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában