JÁSZBERÉNY

2018.02.14. 11:25

Nagy léptékű fejlesztésekre készülnek Berényben

Döntően a fejlesztésekre szánt összegek emelkedése miatt több mint kettőmilliárd forinttal növekszik Jászberény költségvetésének főösszege idén. A város képviselő-testületének tagjai részvételével a településen működő cégek vezetői számára tartottak tájékoztatót a készülő, közel tízmilliárd forintot elosztó büdzséről.

Banka Csaba

Képviselők és a vállalkozók a napokban egyeztettek a városházán. Az utak rendbetételének fontosságáról is szó esett

Fotó: Banka Csaba

A város polgármestere, dr. Szabó Tamás elmondta, hogy komoly összeget szeretnének fordítani az önkormányzat munkatársainak béremelésére.

– A bérnövekedésre a versenyképesség megőrzése érdekben van szükség, hogy a szakembereket meg tudja tartani a hivatal – mondta a polgármester.

– Az idén tervezett fejlesztésekre mintegy öt és fél milliárd forintot szán a város, melyből másfél milliárd forint nem európai uniós forrás. A korábban meghatározott négymilliárd forintos hitelkeretből idén a tervek szerint nyolcszázmilliót hív le a képviselő-testület.

– A most elinduló, és a következő két évben folytatódó nagyarányú beruházási hullám az elmúlt huszonöt év legjelentősebb fejlesztései közé tartozik majd, ami a városban élők mindennapi életét befolyásolja – jegyezte meg dr. Szabó Tamás.

Az egyik legfontosabb lesz egy új bölcsőde építése, folytatódik a városközpont rehabilitációja, kialakítják a fogyatékkal élők napközi otthonát, épülnek utak, kerékpárutak, átalakítják a városi piacot.

A tájékoztatón megjelent vállalkozások a városba vezető főútvonalak rendbeté­telének fontosságáról, a Jászberényt megkerülő főút befejezésének szükségességéről szóltak.

Hangsúlyosan jelent meg mindemellett a turisztikai célú kereskedelmi szálláshelyek számának szűkössége a városban. Elhangzott, hogy Jászberénynél jóval kisebb településeken is eredményesen működtetnek vállalkozások szállodákat.

A polgármester kifejtette, hogy a szálláshelyek számának növelésében nagyságrendi előrelépés nem várhatóan idén sem. Ugyanakkor már zajlik a Bathó-palota felújítása, illetve az egykori gondozóközpont épületének átalakítása, melyek a későbbiekben javítanak a helyzeten.

Képviselők és a vállalkozók a napokban egyeztettek a városházán. Az utak rendbetételének fontosságáról is szó esett
Fotós: Banka Csaba

Szabó Tamástól tudjuk, hogy az elmúlt évben egy szállodafejlesztő cég megkereste a várost, aki nagy léptékű fejlesztésre alkalmasnak találta a várost. Főként gazdasági turizmus fejlesztésére látnak lehetőséget.

A jászberényi fórumon kialakult beszélgetésben a cégvezetők megfogalmazták, hogy a városban akkor lesz igazi szálloda, ha annak fenntartásában egy befektető fantáziát lát.

Az önkormányzatnak ebben maximum olyan szerepe lehet, hogy megfelelő összefoglalót készít a város kulturális, turisztikai és egyéb értékeiről, ingatlanhelyzetéről.

A héten akár el is fogadhatják

Jászberény képviselő-testülete következő soros ülésén, holnap tárgyalja a város idei költségvetésének tervezetét. A bizottságok az elmúlt napokban egyeztettek a számokról.

Dr. Szabó Tamás véleménye szerint akár az is elképzelhető, hogy a beterjesztés napján el is fogadják az idei büdzsét. Továbbra is meg lesz a lehetősége a vállalkozásoknak, hogy helyi iparűzési adójuknak bizonyos százalékát adott célokra – szakképzés, egészségügy, infrastruktúra-fejlesztés és a többi – ajánlják fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában