Szolnok

2019.05.22. 06:50

Nekik álom, ami másnak munka

A szemléletformáló programjaink alapvető küldetése a társadalmi befogadás erősítése – mondta Nagyné Varga Ilona, a Jász Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványának igazgatója a TISZApART Moziban tartott rendhagyó sajtótájékoztatón.

P. Pusztai Nóra

Idén harmadik éve csatlakozott az alapítvány a „Neked MUNKA, nekem ÁLOM” elnevezésű programhoz, mely során bizonyos munkáltatók vállalják, hogy fogadják a fogyatékkal élőket egy-egy délelőttre.

Ennek hatékonyságát az is adja, hogy a különböző hátrányokkal élők személyesen is találkoznak azokkal, akik nyitottak a helyzetükre, és támogatóan lépnek fel.

Ebben az évben Jászberényben és Szolnokon is öt-öt lelkes jelentkező álmát valósítják meg a napokban, ők pályázat útján kerültek a programba. Például a jászberényi állatkert, egy fodrászat, egy kertészet, a Neumann János Egyetem és a Szolnoki Sportcentrum is fogadja őket.

A többszereplős együttműködés során összekapcsolódik az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Zrt., a helyi alapítvány, a munkáltatók és az álommunkások is. A napok gördülékeny lebonyolítását kísérők segítik – hangsúlyozta az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában