KARLOVY VARY/SZOLNOK

2019.07.14. 15:24

Neves filmfesztiválon zsűrizett Demeter Éva

Megrendezték a közelmúltban az ötvennegyedik Karlovy Vary Filmfesztivált. A rangos Europa Cinemas Label díj odaítélésben a szolnoki Tisza Mozi munkatársa Demeter Éva is részt vett, tagja volt ugyanis annak annak a négyfős nemzetközi zsűrinek, mely tizennégy induló alkotás közül választotta ki a kategória legjobbját. Élményeiről mesélt hírportálunknak.

Molnár-Révész Erika

Demeter Éva (balról a második) a négytagú, nemzetközi zsűri tagjaival Karlovy Varyban.

Forrás: Beküldött fotó

– Nagyon jól éreztem magam a zsűriben, könnyen megtaláltuk a közös hangot a többiekkel. Négyen voltunk összesen, egy boszniai, egy máltai és egy belga kolléga… – ezt már itthon, Szolnokon meséli Demeter Éva, aki nemrég ért haza Csehországból, az egyik legismertebb nemzetközi filmfesztiválról.

– A Tisza Mozi tagja az Európa Cinemas nevű hálózatnak, ahová lehet pályázni, hogy zsűritagként részt vehessünk bizonyos filmfesztiválokon. Öt ilyen van, engem a Karlovy Vary Filmfesztiválra hívtak meg. Tizennégy filmet zsűriztünk, ebből hetet a hivatalos versenyprogramban néztünk meg, hetet pedig a kelet-nyugat versenyprogramban.

– Az volt feladat, hogy kiválasszuk azt a legjobb alkotást, ami a Európa Cinemas Label díjra érdemes. Minden film után megbeszéltük a véleményünket a látottakról. Nagyon szoros volt a mezőny, mert tizennégy közül hat- hét filmet is úgy ítéltünk meg, hogy érdemes beszélni róla. Ez egy filmfesztivál esetében igen jó arány – mondja Éva.

A Karlovy Vary Filmfesztivál célja, hogy friss európai produkciókat mutasson be. Maga a díj pedig azt szolgálja, hogy a győztes film bekerüljön az európai moziforgalmazásba, és láthassák azokban az országokban is, ahová egyébként nem feltétlenül jutna el.

– Téma szempontjából elég vegyes volt a felhozatal, viszont szinte mindegyikben megjelent a nem megfelelő kommunikáció az emberek között. Több alkotás a gyász fogalmával, vagy az etnikai kisebbségekkel is foglalkozott. Két film maradt, ami mindenki listáján szerepelt.

– Végül konszenzusra jutottunk, és egy észt–francia–belga készítésű filmet, a Scandinavian Silence című alkotást választottuk. Ez a fekete-fehér film egy testvérpár nyomasztó történetéről szól. Már a zenéje is gyönyörű, és nagyon érdekes a témája, feldolgozása. Meglehetősen rövid, mindössze hetvenöt perces, kétszereplős film – mondja a győztes alkotásról.

Demeter Éva (balról a második) a négytagú, nemzetközi zsűri tagjaival Karlovy Varyban.
Fotó: Beküldött fotó

Éva szerint egyébként mind a kilenc kint töltött nap különleges volt, a legérdekesebbnek mégis a nyitó- és záróceremóniát írja le.

– Látványos ünnepséggel kezdték és zárták a fesztivált, vörös szőnyeggel, estélyi ruhákkal, hatalmas pompával. A kezdő napon átadták a Kristályglóbuszt, ez a fesztivál fődíja, szimbóluma. Julianne Moore amerikai színésznő kapta idén, néhány méterre állt tőlem, amikor átvette a színpadon.

– A zárónapon pedig Patricia Clarkson szintén Golden Globe-díjas amerikai színésznő vehette át ugyanezt, mindketten a világ filmművészetét gazdagító munkásságukért kapták az elismerést.

Szolnokra hozza a jó ötleteket

Mivel Demeter Éva a Tisza Mozi Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál szervezője, azt mondja, sok ötletet merít az ott tapasztaltakból.

– Mindig azzal a céllal utazok el külföldre, hogy én magam is tanuljak és kapcsolatokat szerezzek, másrészt, hogy szétnézzek, milyen filmek vannak más fesztiválok kínálatában.

– Az én filmválasztásomat is befolyásolja, most például a Karlovy Vary Filmfesztiválról két nagyjátékfilmet szeretnék megszerezni, amit itt is játszunk majd október 15. és 20. között, remélem sikerül – mondja Demeter Éva a Tisza Mozi munkatársa.

Hozzáteszi, bár sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak mint Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválja, de helyi szinten is igyekeznek megvalósítani néhány dolgot az ott látottakból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában