Cegléd

2018.08.26. 10:30

Örményországból is fogadott Kossuth-ritkaságokat a múzeum

Kossuth Lajosról szinte mindannyiunknak az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei jutnak eszébe. Nem is gondolnánk, hogy a világ több pontján máig sokat mond történelmi alakunk neve. Reznák Erzsébet múzeumigazgatóval felidéztük, miként él ma a hazafi emléke Ceglédtől Washingtonig, Kossuth megyétől Kennedy elnök beszédéig.

Hartai Gergely

A múzeumi tárlat egyik ritka darabja Kossuth mellszobra

Fotó: Hartai Gergely

– Kossuth Lajosnak szinte mindenhez köze van. Még korunkban is számtalan dolog köthető a nevéhez határainkon innen és túl! – kezdte mondandóját a város múzeumában Reznák Erzsébet.

A Kossuth Múzeum igazgatónője elárulta, az évek alatt igyekezett feltérképezni a neves államférfihez kötődő emlékeket. Ehhez pedig gyakran a világ különböző pontjain is kutakodnia kellett. Olykor azonban hozzá is érkeztek váratlan esetek.

– Tavaly a külügyminisztérium egyik munkatársa hívott fel, hogy New Yorkban él Andrew Donald Kossuth. Az illető, bár már hallott néhány dolgot Kossuth Lajosról, részletesen azonban nem ismerte őt. Így az volt a kérése, hadd jöhessen el hozzánk – taglalta Erzsébet.

– Az intézmény végül nagy örömmel fogadta a férfit, aki magával is hozta elődei iratanyagát. Ezekből pedig megállapították, hogy a nagyapja lehetett az, aki a 20. század elején Amerikába vándorolt.

Reznák Erzsébet (képünkön) a Ceglédhez kötődő Kossuth-emlékek mellett a szabadsághős életébe is beavatta hírportálunkat
Fotó: Hartai Gergely

– Gyakran kérdezik tőlünk, hogy Kossuth Lajosnak maradtak-e rokonai. Egyenesági leszármazottja már nincsen. Ennek ellenére sok Kossuth nevű ember él a világon, mivel a család egy meglehetősen szerteágazó família volt – tette hozzá.

Kossuthot azonban nemcsak szobrok és emléktáblák fémjelzik szerte a világon. Amerikai metálzenekar is kölcsönözte már a híres személyiség nevét. Mi több, az Egyesült Államok harmincötödik elnöke is példaként emlegette.

– A „Kossuth” nevet viselő zenekarra az egyik népszerű közösségi oldalon bukkantam rá. Tudjuk róluk, hogy egy Lafayette nevű városban élnek és zenélnek. Ám eddig még nem vettük fel velük a kapcsolatot. A későbbiekben viszont ezt feltétlenül pótolni szeretném! John F. Kennedy elnök pedig már egy másik történet… – mosolyodott el Erzsébet.

– Kennedy az 1960-as évek elején Nyugat-Németországban járt, és Frankfurtban szólalt fel. Beszédének pedig több jelentése is volt. Egyrészt, hogy a szónoklata helyszínéül szolgáló templom 1848-ban otthont adott a német parlamentnek.

A múzeumi tárlat egyik ritka darabja Kossuth mellszobra
Fotó: Hartai Gergely

– Másrészt pedig, hogy a berlini fal felépítése kapcsán a demokrácia jelentőségét hangsúlyozta. Ekkor azonban egy, a magyarok számára rendkívül kedves példával állt elő. Arról beszélt, 1852-ben Bostonban járt egy magyar ember, akit Kossuth Lajosnak hívtak.

– Ő pedig akkoriban úgy szólt a szabadságról, mint ami nem kizárólag egy amerikai fogalom. S aminek nincs sem amerikai, sem pedig európai arca. Mert az mindenki számára adott kell, hogy legyen – taglalta.

– A beszéd jelentőségét egyébként az adta, hogy egy világhatalom vezetője egy ilyen fontos helyzetben egy magyar hazafira hivatkozott. Persze jól tudjuk, az elnök nem saját kútfőjéből merítette a példát. Az egyik tanácsadója német származású volt… – folytatta az érdekességek sorát az igazgatónő.

Erzsébet szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar államférfira jellemző dolgokkal találkozunk a tengerentúlon. Kossuth köztéri szobrai megtalálhatók New Yorkban, Philadelphiában és az Iowa állambeli Algonában is.

Érdekesség, hogy ez utóbbi kisváros éppen Kossuth megyében van. Washingtonban pedig a Capitolium épületében találkozhatunk Kossuth-emlékkel. Míg Torinóban azért állhat rá emlékező szobor, mert Cegléd a városnak adományozott egyet még 1936-ban.

Egy 1928-as zarándokjelvény is az államférfi emlékét idézi
Fotó: Hartai Gergely

Megtudtuk, akkoriban létezett ott egy magyarokból álló baráti társaság, s az ő kezdeményezésükre helyezték el az alkotást. De ismerünk Kossuth-emlékmúzeumot a törökországi Kütahyában és Bulgáriában is.

A ceglédi múzeum is szívesen fogadja a különlegességeket. Akár a világ távolabbi részeiről érkezőket is. – Még Örményországból is adományoztak a múzeumnak Kossuthoz kötődő tárgyakat! – zárta gondolatait az igazgatónő.

Hogy kerül Ceglédre a „Kossuth-kultusz”?

Közismert a tény, miszerint Kossuth Lajos 1848-ban számos helyen járt, hogy a császári hadak elleni küzdelemre buzdítsa az országot. Toborzó útjainak első állomáshelye éppen Cegléd volt, ahol szeptember 24-én mondta lelkesítő beszédét.

A Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisában bukkantunk rá Kossuth feleségének írt levelére. Ebben azt írja, bízik abban, hogy Ceglédről indulva, a „Tisza vonaláig legalább tizenöt-húszezer embert tud a forradalom mellé állítani”, akiket aztán Pestre küldene.

Ugyanezen sorok között kérte párját arra, mihamarabb hagyja el Pestet, mivel attól félt, ellenségei családjának foglyul ejtésével kényszeríthetik ki forradalmi tevékenységének megszüntetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában