üzemzavar

2020.02.26. 14:00

Ősz óta okoz bosszúságot a gyakori áramszünet Tiszavárkonyban

Rendszeresen előforduló áramkiesésekre panaszkodnak a tiszavárkonyiak. Többeknek okozott már bosszúságot, amikor váratlanul leállt a mosógép, használat közben kikapcsolt egy-egy háztartási készülék.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Vajon mi lehet az oka, hogy mostanában egyre sűrűbben jelentkezik ez a probléma? – kérdezik a helyiek.

Volt, akinek hosszas munkával megfogalmazott hivatalos levele vált semmivé az áramszünet miatt, ugyanis a számítógépe is kikapcsolt, az állományt pedig még nem mentette el.

– A közvilágítással is folyamatosan adódnak problémák, a falu központi részén heti rendszerességgel jelentkezik áramszünet – számolt be róla Hegedűs István polgármester is, hozzátéve, hogy körülbelül ősz óta jellemzőek ezek a fennakadások az áramellátásban.

– Az önkormányzat is jelezte és lakossági bejelentések is érkeztek a szolgáltatóhoz, mi azt a választ kaptuk, hogy végeznek javításokat. De a helyzet azóta sem változott, ismétlődnek az áramkimaradások – mondta a polgármester.

– Kollégáim összegyűjtötték az összes áramhálózattal kapcsolatos eseményt az elmúlt őszig visszamenőleg, amely a település valamely részét érintette. Azt látjuk, hogy üzemzavarok, meghibásodások számában nincs kiugrás. A tapasztalt hibák alapvetően egybeesnek a szélsőséges időjárási napokkal – reagált hírportálunknak a fentiekre Varga Ivett, az E.ON regionális kommunikációs szakreferense.

– A települést ellátó középfeszültségű hálózaton két áramszünetet okozó eseményünk volt tavaly ősz óta, mindkettő januárban. Egy szigetelőtörés és egy jéglerakódás miatti meghibásodás. A kisfeszültségű hálózaton február elején, az országon átvonuló szélvihar időpontjában volt a település egyes részein néhány meghibásodás – ez részben a lakosság ellátását, részben a közvilágítást érintette. A kisfeszültségű hálózaton keletkező hibák a település egy-egy kisebb részét érintik, vagy a hiba jellegétől függően 15-20 ügyfelet.

– Mivel az időjárási szélsőségekhez kapcsolódó meghibásodások egymáshoz időben közel estek az év első időszakában, ez valóban nagyobb zavar érzetét keltheti. A település áramellátását biztosító hálózatok állapota ugyanakkor lehetővé teszi az üzembiztos működést, soron kívüli karbantartást vagy egyéb beavatkozást nem igényel.

– Folyamatosan nyomon követjük az üzemzavarok alakulását minden településen, így Tiszavárkonyban is. Amennyiben bármelyik területen megugrana a meghibásodások száma, a szükséges beavatkozást elvégezzük – biztosította róla a lakosokat az áramszolgáltató munkatársa.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában