jászkunság/petőfiszállás

2019.05.17. 16:30

Öt megye szakemberei találkoztak Petőfiszálláson

A falugondnokságot működtető Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések polgármesterei, falu- és tanyagondnokai, jegyzői, illetve intézményvezetői találkoztak csütörtökön a petőfiszállási kegyhelyen, Pálosszentkúton. A közösségépítő eseményen számos hasznos információval gazdagodtak a résztvevők.

Vajda Piroska/Baon.hu

A házigazda települést Szász János polgármester, a kegyhelyet pedig Balla Barnabás plébános mutatta be a vendégeknek. Ezt követően a község három tanyagondnoka mutatkozott be.

Beszámolóikból kiderült, munkájuk nagyon sokrétű, egyetlen napjuk sem egyforma. Süveges Sándor elmondta, ezt a munkát csak szívvel-lélekkel lehet végezni, de megéri a fáradozást, mert a gondoskodásért cserébe nagyon sok szeretetet kapnak az idősektől és a fiataloktól egyaránt. Süveges Sándor beszámolt a faluban nemrég bevezetett jelzőrendszer hasznosságáról is.

Vízhányó Ernő a napi munkájukat ismertetve elmondta, Petőfiszállás hatalmas külterülettel rendelkezik, a lakosság többsége a tanyavilágban él, velük napi kapcsolatban vannak. Az ebédszállítás mellett szinte mindenben segítenek.

Ha kell, vizet, fát hordanak, bevásárolnak, takarmányt, gázpalackot visznek az időseknek. Kiváltják a gyógyszereket, befizetik a csekkeket és a hivatalos ügyek intézésében is segítenek.

Nagy Péterre főként a betegszállítás feladata hárul. Mint mondta, ez nemcsak neki, de az időseknek is nagy kihívás. A kórházba készülő betegeket ugyanis nemcsak fizikailag, de lelkileg is támogatni kell. A találkozón szó volt a vidékfejlesztés aktualitásairól, a falugondnoki szolgálatok pályázati lehetőségeiről, és a tanyapályázatról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában