Szolnok

2019.07.10. 17:30

Réges-rég elfeledett alkotásra bukkantak

Alig néhány hete zajlik a belvárosi templom falfestéseinek felújítása, de már számos érdekesség övezi az itteni munkát. Több mint tíz méter magasban, az egyik falfelület tisztítása közben leltek rá a szakértők egy elfeledett alkotásra. A napokban feltárt ábrázolásról Hoffer Andrea restaurátort kérdeztük.

Hartai Gergely

A templom falfestéseit Máthé György esperesplébános (középen) is megcsodálta

Fotó: Mészáros János

– Nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mikori a festés, ám valószínűleg a tizennyolcadik század legvégén vagy a tizenkilencedik század elején készült… – beszélt az orgona feletti falrész nemrég feltárt ábrázolásáról Hoffer Andrea.

A belvárosi templomban dolgozó szakember hírportálunk érdeklődésére elmondta, az azonban biztosra vehető, hogy a most előbukkant alkotás a templom első festési szakaszában készült. Majd arról számolt be, az évszázadokon át rejtett emléken Krisztus feltámadását örökítették meg.

– A képen egy szarkofág látszik, amelynek a fedele félre van dőlve. Körös-körül pedig római katonák ámulnak a feltámadás láttán. Egyébként sokszor ábrázolják ily módon Krisztus feltámadását. Reneszánsz korabeli és németalföldi ábrázolásokon gyakori, hogy Jézus koporsóból lép ki, amely sziklasírban foglal helyet. Az itteni festés is éppen ilyen jelenetet örökít meg – taglalta a szakértő.

Hoffer Andrea a kép megtalálásáról is szót ejtett. Mint mondta, a napokban kezdték tisztogatni a munka alá vont felületet, aminek a szélén vázák alakjai kerültek elő. Innen pedig rózsafüzér-ábrázolások indultak el. A tisztítást folytatva, aztán az egyik római légiós keze tárult fel a szakértők előtt. Megtudtuk, a késő barokk emlék egy száraz meszes technikával készített festés, egy szekkó.

A templom falfestéseit Máthé György esperesplébános (középen) is megcsodálta
Fotó: Mészáros János

– Éppen ezért meglehetősen kopott már az egész ábrázolás. Tudni kell, hogy amikor megépült a templom, nem festették le mindjárt. Egy egyszerű meszelést kaphatott csupán az épület. Később a mester kifestette a templomot, és a régi vakolatot használta fel… – mutatott rá a restaurátor.

A festmény kapcsán kiderült, hogy akár további maradványokat is rejthet az érintett falrész. Lefelé ugyanis úgy tűnik, folytatódnak a képi emlékek, az orgona azonban eltakarja azokat.

A témával kapcsolatban vélemény is írtunk, azt ide kattintva olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában