SZOLNOK/ÁZSIA

2019.06.23. 20:00

Régészeti emlékek után kutat a Távol-Kelet egzotikus tájain

Indonézia, Tajvan és Kína olyan távoli, varázslatos helyei a földgolyónak, melyek kultúrája és gasztronómiája sokakat bűvöl el. Dr. Hoppál Krisztinát, az MTA-ELTE-SZTE Selyemút Kutatócsoport tudományos segédmunkatársát évekkel ezelőtt a kelet-, délkelet-ázsiai régió régészeti emlékei vonzották a térségbe. Izgalmas munkájáról és a legemlékezetesebb leletekről a kutatóval beszélgettünk.

Hartai Gergely

A pekingi egyetemen tartott előadása után oklevelet vehetett át a szolnoki kutató.

Forrás: Beküldött fotó

– Beszéljünk a kezdetekről! Honnan indult el a pályán?

– Szolnokon születtem, és most is itt élek. Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, jelenleg pedig az MTA-ELTE-SZTE Selyemút Kutatócsoport munkatársa vagyok. A Damjanich János Múzeummal tizenhat éves korom óta ások, amikor csak tehetem. A kutatási területem a Selyemút régészete, a Római Birodalom és annak keleti irányú kereskedelmi kapcsolatai. Disszertációmat is a kínai–római kapcsolatokból írtam. Azóta is ezt a témakört dolgozom fel a délkelet-ázsiai régióban, azaz a térségből előkerült római leleteket gyűjtöm és elemzem.

– Honnan a Kína iránti érdeklődése?

– A távol-keleti ország szeretete egy véletlennek köszönhetően kezdődött. Még az egyetemen történt, hogy az akkori tantervi szabályzat értelmében a szakomtól eltérő tematikájú közismereti tárgyakat kellett felvennem. Először arra gondoltam, hogy héberül tanulok majd, ám abban az évben nem indult ilyen képzés. Indult viszont közismereti tárgyként meghirdetve kínai kezdő tanfolyam! Itt szerettem bele a kínai nyelvbe és kultúrába.

– Mit szólt a családja annak idején, amikor bejelentette, hogy a Távol-Keletre készül?

– Mindig támogatták a terveimet. Hatéves korom óta tudom, hogy régész akarok lenni, de ők sosem mosolyogtak meg emiatt. Ettől függetlenül azért nagyon aggódtak értem, hiszen amikor egyetemistaként Tajvanra mentem egy évre, csak huszonegy éves voltam. Ráadásul azt megelőzően – egy néhány napos olaszországi tartózkodást leszámítva – nem is jártam külföldön. Mondanom sem kell, hogy nagy változás volt mindjárt sok ezer kilométerre utazni nyelvismeret nélkül.

– Eleinte több nehézséggel szembesültünk, például nem számoltunk vele, hogy a magyar mobilkészülékeink nem működnek kint, így nem tudtunk kapcsolatba lépni a szállásadónkkal. Ott álltunk csomagokkal megrakodva, tanácstalanul egy hatalmas, idegen városban, egy cetlit szorongatva, amin a szállás címe volt – angolul. Kétségbeesésünket látva, a közelben parkoló taxisofőrök siettek a segítségünkre, önzetlenül, mosolyogva, pedig még csak közös nyelvet sem beszéltünk. Idővel tehát minden jól alakult. Mostanra pedig már megszokta a környezetem, hogy néha bizony nagyon messzire utazok.

– Milyen régészeti feladatokat végzett Kínában?

– Kutató vagyok, ami azt jelenti, hogy zömében könyvtárakban és adatbázisokban dolgozom. Tudni kell, hogy publikálatlan leleteket komoly kulturális örökségvédelmi szabályozások védenek az országban. Így meglehetősen nehéz odakint külföldinek efféle leletekkel dolgozni. Az én szempontomból azonban ez nem feltétlenül hátrány, hiszen elsősorban a tárgyak hátterét, összefüggéseit vizsgálom, így számomra a publikált leletek több információt hordoznak. Ennek ellenére a kínai útjaim alkalmával olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy áshattam helyi régészekkel.

A pekingi egyetemen tartott előadása után oklevelet vehetett át a szolnoki kutató.
Fotó: Beküldött fotó

– Kutatásai során dolgozott-e olyan tárgyi emlékkel, melyre mindig emlékezni fog?

– Természetesen. Tavaly egy kutatói ösztöndíjnak köszönhetően közel egy évet tölthettem Tajvanon. Az egyik helyi konferencia során találkoztam egy lelettel, ami a Selyemútra emlékeztető jegyeket hordozott. Ez azt jelenti, hogy több, a helyi kultúrától idegen, nyugati hatású elemet lehetett felfedezni rajta! Egy bronz szíjvég volt, aminek az előlapján egy tevén ülő alak látszott. A tárgy egy övkészlethez tartozott, ám a készlet többi darabja nem került elő a sírból.

– Az egész azért nagyon különleges, mert Tajvanon nem volt hagyománya a veretes öv viselésének a helyi régészeti kultúrákban. A szíjvég igazából arra bizonyíték, hogy hogyan használtak újra egy tárgyat viseleti elemként, például felfüggesztve vagy éppen ruhára varrva. Ez tökéletesen összecseng azzal, amivel magam is foglalkozom. Azaz, hogy római kori tárgyakat ázsiai környezetben újraértelmeztek, és más funkcióval láttak el.

– Feltételezem, nem ez volt az egyetlen különleges darab...

– Valóban nem. Néhány évvel ezelőtt egy egyéves nyelvi és kulturális ösztöndíjat töltöttem el Indonéziában, mely során ellátogattunk a jakartai régészeti intézetbe, ahol megismerkedtünk egy régésszel, aki római és bizánci pénzeket mutatott meg nekünk. Ezek azért igazán különlegesek, mert a leletek a legelső római pénzek Indonéziából. Ráadásul három szakértőtársammal együtt elsőként mi dokumentáltuk őket.

A fotó egy pekingi régiségpiac érdekességeit örökítette meg.
Fotó: Beküldött fotó

– Élt már Indonéziában, Tajvanon és Kínában is. Mik a tapasztalatai, milyen alapvető különbségek húzódnak a magyarok és a távol-keleti népek mentalitása között?

– Mindenképp a kedvességet és a segítőkészséget emelném ki, az idegenekkel szemben is! Volt olyan „kalandunk” Tajvanon, amikor tájékozódni próbáltunk, és egy kínai nyelvű térképet nézegettünk az utcán. Ekkor azonnal megállt nekünk egy robogós hölgy, és a segítségünkre sietett. Az ázsiai kultúrára ez nagyon jellemző. A másik dolog, ami a magyar kultúrában is jelen van, ám a rohanó világban kezd elveszni, az idősek, a gyerekek, és a gyengék tisztelete. Persze kivételek mindig vannak, de általában véve igaz, hogy náluk a legnagyobb tisztelet övezi az idősek véleményét.

– Számos jó példával találkoztam Indonéziában is. Jáva szigetén, ahol laktam, az emberek zöme iszlám vallású, mégis tiszteletben tartják a többi vallás híveit. A szigeten öt vallás él együtt. Az ázsiai kultúráknál ugyanakkor az is látszik, hogy a felszíni kedvességen és segítőkészségen sokszor nehéz túllendülni. Keveseknek nyílnak meg igazán az ott élő emberek.

– Egy múzeumi tárlatvezetésen én is megtapasztalhattam, hogy jól megérteti magát kínaiul...

– Egy biztos, ma már nem adnának el odakint. Humorosan szólva, ásatási szakkifejezéseket könnyebben ki tudok fejezni, mint panaszkodni egy étteremben, hogy hajszál van a levesben. Írom és beszélem is a nyelvet, emellett szakszövegeket írok és fordítok. Ez viszont még nagyon messze van attól, ahová el szeretnék jutni. Ezenkívül beszélek indonézül is. Itthon viszont, mivel már nem használom a nyelvet, megkopott a nyelvtudásom.

Indonéziában csak kevés húsfélét fogyasztanak, Tavjan viszont a keleti konyhák „olvasztótégelye”

– Ázsiában rengetegféle ételt lehet enni, Tajvan ráadásul a legtöbb ázsiai konyhát ötvözi – taglalta a kutató. Mint mondta, errefelé japán, koreai és a kínai tartományok konyhái is megtalálhatók. Mi több, ezek keverékei is.

A tajvani Damshui folyó torkolatánál tengeri csemegéket kínálnak.
Fotó: Beküldött fotó

– A kínai ételek közül nagyon szeretem a hot potot, aminek számtalan változata létezik. Egy nagy lábasba – amibe csak alaplevet öntenek – mi tesszük a megrendelt zöldségeket, a tofut, és aki szereti, a húst is... – tette hozzá Krisztina. Majd megtudtuk tőle, Indonéziában általában nem sok húst esznek az emberek, egy kevés húsféle azonban szinte minden étel elmaradhatatlan összetevője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában