SZOLNOK/MÁRAMAROS

2017.08.21. 14:00

Román járőrök segítették a közúti ellenőrzéseket a 4-esen – videóval

Tíz évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodást a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a romániai Máramaros-Megyei Rendőr-­főkapitányság, és ennek köszönhetően azóta minden évben egyszer külföldi rendőrök látogatnak szűkebb hazánkba, hogy segítsék magyar kollégáik munkáját. Nem volt ez másképp idén sem, így a múlt héten két román egyenruhás vendégeskedett a kapitányságon.

Forrás: police.hu

– A román rendőrök, az előző évekhez hasonlóan, idén is intézkedési jog nélküli, megfigyelői státuszban láttak el szolgálatot a magyar járőrökkel – mondta el honlapunknak Kosztyó Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

– A hét folyamán többször is közösen ellenőrizték a közlekedőket, elsősorban a 4-es főút megyei szakaszán, ahol a román állampolgárokkal szembeni intézkedések során a nyelvi akadályok leküzdésében is segítséget nyújtottak a magyar kollégáknak.

Forrás: police.hu

Pénteken délelőtt például Szolnok külterületén, a 110. kilométerszelvénynél állították meg az autósokat.

– Mindennek az a célja, hogy a román rendőrök a nyári turisztikai idényben, illetve az ahhoz kapcsolódó

megnövekedett tranzitforgalomban segítsék a megyei egyenruhások munkáját,

valamint a két állomány rendőrei tapasztalatot is cserélnek ilyenkor – tette hozzá az osztályvezető.

[embed]]

A Romániából érkezett kollégák egyhetes itt-tartózkodásuk alatt a megyénkben lévő speciális rendőri egységek munkájával is megismerkedtek.

Szolnoki és román egyenruhások közösen vizslatták a megállított autókat
Fotós: Csabai István

 

Czakó Nóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!