Nagyrév

2017.08.11. 12:50

Se ATM, se takarékszövetkezet – legalább tíz kilométerre van a legközelebbi bank

A legnagyobb vesztese annak, hogy a Tiszazugban bezártak négy takarékszövetkezetet, az talán Nagyrév, az önkormányzat ugyanis az egyikben vezette folyószámláját.

Nagyréven már üres a takarékszövetkezet épülete, s várhatóan az is marad egy ideig

Fotó: Joó Zsuzsa

Négy fiókját is bezárta július végén a Tisza­zugban a 3A Takarékszövetkezet. A döntéssel a pénzintézet kész tények elé állította az önkormányzatokat és a helyieket is. A legnehezebb helyzetbe ezzel Nagyrév került, a község önkormányzata ugyanis éppen ennél a pénzintézetnél vezette folyószámláját.

Azzal, hogy innentől más településről kell áthordaniuk a készpénzt, igencsak megnehezítették a dolgukat. A pénzszállításnak ugyanis nagyon komoly előírásai vannak.

– Zárva van! – kiálltja oda az egyik arra járó helyi asszony, miközben látja, hogy a takarékszövetkezet üresen álló épületét fotózzuk.

– Két hete még nyitva volt, július 31-én zárt be. Örökre! – fűzi hozzá nyomatékosítva, majd fejét ingatva elmeséli, a két „takszövös” dolgozót állítólag máshová helyezték át, de legalább nem lettek munkanélküliek.

– Váratlanul jött a hír a bezárásról, olyan volt ez mindenkinek, mint a hideg zuhany! Nem tudom, az idősek hogyan fognak majd Tiszakürtre átjárni, oda kell ugyanis mennünk.

„Leginkább az fáj, hogy még ATM sem marad Nagyréven”

– tolmácsolja a helyiek egyöntetű véleményét a nő, majd tovakerekezik.

A lerácsozott ajtajú épület csendesen áll…

– És marad is üresen egy darabig, mert ugyan ki venné meg? – fűzi hozzá véleményét Burka István polgármester, aki még mindig bosszús a takarékszövetkezet Nagyrévet érintő döntése miatt. Szerinte ugyanis alig hihető a pénzintézet indoka, miszerint veszteséges volt az itteni takarékszövetkezet, azért kellett bezárni.

– Még az önkormányzat is náluk vezette a folyószámláját, a település költségvetése pedig sok-sok millió forint. Ez az összeg mind a „takszövön” ment keresztül. Elegánsabb megoldás lett volna, ha heti 1-2 alkalommal kinyit, akkor mindenki elintézhette volna helyben pénzügyi dolgait, nem kellene átjárnia más településre.

– A legnagyobb bánatunk pedig valóban az ATM-automata hiánya. Rá is kérdeztem a pénzintézet vezetőinél, hogy miért nem lehet telepíteni egyet, erre azt a választ kaptam, hogy ennek túl magas a költsége. A többi problémával pedig még csak most kezdünk szembesülni.

A polgármester elmeséli, innentől kezdve nekik más településről kell áthozni a készpénzt, a pénzszállításnak azonban komoly szabályai vannak. Nyilvánvaló, hogy egy-egy ilyen esetben autóval vágnak neki az útnak, ennek előírásai és szakmai szabályai a legkidolgozottabbak.

Előírás például, hogy a szállításban csak pihent és egészséges ember vehet részt.

Az sem mindegy, milyen a gépkocsi, amivel a bankjegyeket hordják: annak kiváló műszaki állapotúnak kell lennie.

A szállítóegységnek pedig rendelkeznie kell mobiltelefonnal, rádió-adóvevővel, vagy más kommunikációs eszközzel.

Utánajártunk: a magyar biztosító társaságok 1991 óta foglalkoznak a pénz- és értékszállítás követelményrendszereinek kidolgozásával, a szabályok ajánlásával.

Mivel e tevékenységi formára kötelezően előírt szabályok nincsenek, ezért az előírásokat azoknak kell betartaniuk, akik a biztosítókkal valamilyen jogviszonyba kerülnek, azaz felelősség-biztosítással rendelkeznek.

A biztosítók az elvárásokat általában a szállított értékhez kötik. Így például 100 ezer forintig elég egy főnek szállítani a pénzt, félmillió forintig már pénzszállító táskában kell vinni két személynek.

Efölött (kétmillió forintig) három embernek kell figyelnie (vagy egy fegyveresnek és egy nem fegyveres őrnek), de ezen összeghatár felett már kizárólag szakhatósági engedéllyel rendelkező szervezet végezheti a tevékenységet.

– Erről beszélek… A kistelepüléseknek bizony fájhat a fejük, hogyan oldják meg mindezt. Bár egyre több mindent utalunk (és a jövőben erre is törekszünk), néhány szolgáltatást azért készpénzzel kell fizetni.

Nagyréven már üres a takarékszövetkezet épülete, s várhatóan az is marad egy ideig
Fotós: Joó Zsuzsa

– Ugyanakkor vannak olyan közmunkásaink is, akiknek egyáltalán nincsen számlájuk, őket a házi pénztárból fizettük ki és így fogjuk a jövőben is. Most azon kell elgondolkodnunk, hová járjunk át: a tiszakürti takarékhoz vagy Tiszaföldvárra, ahol már nagyobb bankok is működnek.

– Nemrégen bekértük az árajánlatokat, a legolcsóbb ajánlatot tevővel fogunk szerződést kötni. Bármelyiket is választjuk azonban, a számlavezetéssel járó költségeink sokkal magasabbak lesznek az átjárás miatt, nem beszélve arról, honnan veszünk, miből fizetünk ennyi pénzszállító embert.

Négy fiókot zárt be a térségben a takarékszövetkezet

– A 3A Takarékszövetkezet 48 fiókból álló hálózatot üzemeltet, melyben a legkülönbözőbb méretű fiókok találhatóak. A kifejezetten alacsony piaci részesedéssel bíró és emellett tartósan üzemi vesztességgel működő kisméretű fiókok fenntartása túlzott logisztikai, oktatási, üzemeltetési feladatokat terhel a hálózatra.

– Ezért zárják be a nagyrévi, szelevényi, tiszaugi és tiszasasi fiókokat – nyilatkozta korábban honlapunknak Lázárné Nagy Mária elnök ügyvezető.

Elmondta, hogy a két befogadó fiókot (Csépa és Tiszakürt) földrajzi elhelyezkedésük, felszereltségük alapján jelölték ki. Az ügyfeleket nemcsak ezen fiókokban tudják kiszolgálni, hanem a 3A Takarékszövetkezet valamennyi fiókjában személyesen, illetve interneten is.

Joó Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!